Schadl György idén is börtönben tölti a karácsonyt

Schadl György idén is börtönben tölti a karácsonyt

Nem is szabadulhat egyhamar a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar több mint egy éve előzetesben ülő elnöke, mivel az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig biztosan rács mögött kell maradnia

– írja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésére hivatkozva a 24.hu.

Az ügyészség gyanúja szerint Schadl 924 millió forintnál is több illegális jövedelemre tett szert a szintén eljárás alá vont és a korrupció alapos gyanújával vádolt, de szabadlábon védekező Völner Pál volt igazságügyi államtitkár közreműködésével.

A kényszerintézkedést a bíróság szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent, s ezzel az ítélőtábla is egyetértett. A lappal azt közölték:

feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat az eljárás alól, megszöknének, elrejtőznének. Az elsőrendű vádlott, Schadl György esetében ennek veszélyét az sem ellensúlyozza, hogy családi kapcsolatai Magyarországhoz kötik.

Hírdetés

Az is alappal feltehető az ítélőtábla szerint, hogy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása esetén a vádlottak megpróbálnák meghiúsítani a tanúbizonyítás sikerességét.

Tényszerű, hogy az elsőrendű vádlott az esetlegesen vagyonelkobzás alá eső dolgok lefoglalásának meghiúsítására törekedett

– .teszik hozzá az indoklásban.

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy a vagyonának és számláinak lefoglalása után Schadl György a feleségét és az apját a börtönből utasította, hogy rejtsék el a 110 millió forint értékű ékszereit, így ők is vádlottak lettek.

Schadl Györgyöt tavaly novemberben tartóztatták le, míg a hivatali vesztegetés elfogadásával vádolt Völner az ügyészség szerint három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt – összesen 83 millió forintot – a kar elnökétől.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, Völner Pálra nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »