Sáskaáradatra panaszkodik a ciprusi bevándorlási hivatal

Havonta több mint ezer menedékkérő érkezik Ciprusra Szíriából, Libanonból és Törökországból.

Andreasz Hrisztofi rámutatott, hogy a lakosság számához mérten így Ciprusra érkezik a legtöbb menedékkérő. 2018-ben 7760-an kértek menedéket Cipruson, ami az előző évhez képest 70 százalékos emelkedés. Ciprus a libanoni és szíriai partoktól 170, Törökországtól mintegy 70 kilométeres távolságra fekszik.

A nagyjából egymillió lakosú szigetországban mintegy 10 ezer bevándorló él, és rajtuk kívül még mintegy 10 ezren várakoznak a fővárostól nyugatra fekvő Kokkinotrimita menekülttáborában menedékkérelmük elbírálására. A tábor a ciprusi sajtó szerint túlzsúfolt.

Hírdetés

A dpa német hírügynökség beszámolójából nem derül ki, hogy Hrisztofi kitért-e arra, hogy mely országokból pontosan hány ember kért menedéket Cipruson.

A sziget északi felén 1974-ben Törökország katonailag beavatkozott, miután görög-ciprusiak puccsot hajtottak végre, és egyesíteni akarták a szigetet Görögországgal. Nem sokkal később a sziget északi részén kikiáltották az „Észak-Ciprusi Török Köztársaságot”, amelyet csak Ankara ismer el. A sziget északi részére be lehet utazni Törökországból, így török állampolgárok viszonylag könnyedén menedéket kérhetnek Cipruson.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »