Sárga mellényben a globalizmus és a "zsidók kurvája" ellen

Sárga mellényben a globalizmus és a "zsidók kurvája" ellen

Jelenleg 11. hete vannak jelen a „sárgamellényesek” (gilets jaunes) Franciaország utcáin. Ez a kitartás dicséretes, főleg azt látván, hogy a hatalmi erőszak ellenére nem csökken a számuk (egyesek szerint növekszik). A franciák most élik meg azt, amit mi, magyarok 2006-ban: egy alulról szervezkedő tömb megy neki az arcátlan hatalomnak. De mennyire nemzeti ez a mozgolódás, és merre tart?

Ahogy annak idején a hazai rendőrség az akkori hatalom pribékjeként viselkedett, úgy a francia hatóságok is kiszolgálják az egykori Rothschild-bankár elnököt (tisztelet a kivételnek). Számos videó látható helikopterekről leszórt könnygázgránátokról, ideiglenes vakságot és süketséget okozó villanógránátokról, motorokról gumilövedékes fegyverekkel (fejmagasságban) lövő, földön fekvőket bántalmazó rendőrökről, s ezzel a sebesültek és áldozatok száma is jelentős. A The Local szerint tizenöten vesztették el szemüket gumilövedék által, 77 szenvedett súlyos fejsérülést. Van, aki kómában van és vannak, akiknek a kezüket szakította le a gránát, illetve a tüntetésekhez kapcsolható tíz halálos áldozatról is tudni eddig.
 

A sárgamellényesek egy meglehetősen nehezen besorolható csoport: az ország politikai „szélsőjobbja” és „szélsőbalja” is egyaránt kiállt mellettük, miközben a mellényesek maguk sokszor sokfélét követelnek, mindenféle pártot támogatnak, és nincs vezetőjük sem, mely utóbbira a magyarázat talán az lehet, hogy a mozgalom alapvetően elitellenes, és így nem akarnak egy párt szárnya alá se besodródni. Míg idehaza 2006 egyértelműen egy nemzeti felkelés volt, addig a sárgamellényesek esetében ez nem teljesen igaz, de a nemzeti és etnikai jelleg kétségtelenül része annak.

A mozgalom először egy üzemanyagadó kapcsán lendült be, de nagyon hamar világossá vált, hogy sokkal mélyebbről feltörő indulatok és vágyak hajtják a tömeget. Amint a Spectator egyik szerzője írja:

„Az újságírók elleni növekvő támadásokra reagálva a baloldali Le Monde nemrég megkérdezte »miért utálják a sárgamellényesek a médiát?« Azért, mert sokak számára a francia média és politikai osztály elválaszthatatlan; az utóbbi elérhetetlen, de a riporterek nem. Éveken át a fehér munkásosztály ki lett gúnyolva és meg lett vádolva mindenféle »izmusokkal« és »fóbiákkal« a politikusok és újságírók által, akik ezzel egyidőben a nyílt határokat támogatják, mert szerintük Európa adós azzal a harmadik világ számára. Nem értik, hogy a nyomor és szegénység, mely szerintük csak Afrikában és a Közel-Keleten létezik, az otthonhoz közelebb is megtalálható. A globalizáció áldozatai mindenhol ott vannak.”

Valóban: 2006 számunkra is a sok évnyi hazudozás, az elhalasztott rendszerváltással járó felelősségre vonás, vagy akár jelképes dolgok, mint a Szabadság téri kommunista emlékmű általi megaláztatás miatti dühünket összpontosította egy felkelésbe, és így Franciaországban is az egész politikai hatalom, és az őket kiszolgáló médiaelit a fehér alsó- és középréteget megvető és lekezelő hozzáállása az egyik jelentős mozgatóereje a mozgalomnak. Az, hogy mialatt az ország határai nyitva állnak mindenféle harmadik világbeli tömegek előtt, akik ráadásul semmilyen tiszteletet és megbecsülést sem mutatnak, addig pont ezen fehér rétegek tisztességes munkájából bevett adóból helyeznek a betolakodók lába alá vörös szőnyeget. Ez eleve megalázó mindenféle nemzeti érzület nélkül is. Hónapról hónapra élnek ezek a fehér tömegek (az egyik legmagasabb adóval rendelkező országban), s közben a média és a politikai elit a panaszaikat egy pökhendi legyintéssel letudja, elvégre csak rasszistákról, xenofóbokról van szó.

Macron újévi beszédében is pont ezt az arroganciát mutatta be:

„Azok, akik azt állítják, hogy az emberek nevében beszélnek, de valójában egy gyűlölködő csőcselék – megválasztott képviselőket, biztonságiakat, újságírókat, zsidókat, külföldieket, homoszexuálisokat támadva –, ők egyszerűen Franciaország tagadói.”

A mellényesek által is gyakran támadott és megrongált zsidó bankok, és a szintén támadott EU jó csahosa nem is igazán várható, hogy értse, vagy átérezze, hogy pont ez a lekezelő arcátlanság az, amiből a sárgamellényeseknek láthatóan elegük van. Nem elég, hogy adott esetben a jöttmentek áldozataivá válnak, de még a saját hazájuk elit rétege is leköpi őket a szokásos jelzőkkel, ha panaszkodnak. Dühük érthető és jogos, Franciaország ugyanis már nem a franciák biztonságát, jólétét és nemzetként, kultúraként való fennmaradását biztosító haza, hanem egy cégként kezelt terület, ahol a franciákat dolgoztatják és csak megtűrik globalista és idegen uraik, de azt is csak akkor, ha igazodnak az idegenhez, az etnikai és kulturális nagy lecseréléshez („grand remplacement”). Ez persze a nyugati világ jó részéről is elmondható, és ez az amit (talán többnyire csak zsigerileg) a franciák egy része is érzékel.

 

Ezt bemutatandó, vessük össze a közelmúlt két ítéletét Franciaországból: pár hónapja egy Nick Konrad nevű néger rapper egyik „dalában” a fehérek legyilkolására, fehér csecsemők megölésére, szüleik felakasztására és hasonló fehérellenes tettekre szólított fel, annak videójában pedig egy fehér férfi megkínzása és kivégzése látható. Az ügyészség a lehetséges 5 év börtön helyett csak 5 ezer eurós pénzbírságot kér, de azt is csak felfüggesztve, mert szerintük a néger már „megbűnhődött” (elvesztette állását). A néger nem tanúsít megbánást, jellemző módon a fehér népirtásra felhívó szöveget a „szeretet üzenetének” nevezi, mert szerinte ezzel csupán a faji problémákra hívja fel a figyelmet.

Mindeközben, szintén a közelmúltban Alain Soral, ismert „antiszemita” publicista érdemelt egy év börtönt – a zsidók megkínzására, felakasztására, zsidó csecsemők megölésére való felszólítás helyett mindössze azért, mert a zsidókat „manipulatív, hatalmaskodó és gyűlöletes”-nek nevezte. Az amúgy baloldali, de a zsidókérdést helyesen látó Soralt ezt megelőzően nemrég már 4 ezer euróra megbírságolták egy „zsidókat célzó” (a szentséges holokausztot gúnyoló) poszter árulásáért. A zsidó Ilana Soskin, aki a LICRA nevű zsidó nyomásgyakorló szervezetet képviselte (akik most börtönbe juttatták a férfit), így nyugtázta mindezt: „továbbra is perelni fogjuk Soral urat, ameddig csak antiszemita megjegyzéseket tesz”.

De ismét: Franciaország már nem a franciák hazája, amely az ő szabadságukat biztosítja, hanem egy terület, ahol nekik kell igazodniuk egy idegen és ellenséges elithez, illetve annak globalista terveihez egy kevert fajú népesség érdekében.

A sárgamellényesek Macron által is említett zsidóellenessége valóban létezik, bár csak nyomokban. A Jewish News Syndicate nevű zsidó oldal így foglalja össze ezt:

„Miközben a tüntetések korai híradásai hangsúlyozták a Macron elleni irányadó populista szlogeneket, mi most azt láthatjuk, hogy a tüntetők által hangoztatott egyik téma olyan, ami a francia és európai történelem tanulói számára ismerősen hangozhat: a zsidók hibáztatása.

Sok tüntető hordozott táblákat és harsogott olyan szlogeneket, melyek Macront a »zsidók kurvájának«, és »zsidók bábjának« nevezik.

Kérdezhetik: mi köze van a zsidóknak a francia gazdaságpolitikához? A helyes válasz az, hogy semmi. De azok számára, akik a sárga mellényeket viselik, a zsidók ezek szerint egyet jelentenek a »berendezkedéssel« – a láthatatlan és névtelen brókerekkel, akik szerintük befolyásolják életüket és tönkreteszik az országukat.”

Természetesen a sárgamellényes mozgalom, mint láthatjuk, nem „gazdaságpolitikai” gondokra reagál csupán, a franciaországi elitnek pedig jelentős részének tekinthető a zsidóság vezető rétege (lásd az ezzel is foglalkozó korábbi írásomat: Francia jövőkép: a zsidó-muszlim akarat szemben a nemzeti megmaradással).

Hírdetés

 

 

Talán a sárgamellényesek népszerűsége miatt is lendült be a hazai parlamenti baloldal (amelybe immár a végérvényesen elkurvuló Jobbik is sorolható) pózolós „ellenállása”, emlékezzünk csak az MSZP Facebook-oldalán közzétett sárgamellényes fotóra, mely mellé ezt írták az EU-pártiak:

„Mi biztosan sárga mellényben megyünk szombaton 10-kor a Jászai Mari téri tüntetésre, és erre buzdítunk mindenkit, aki csak teheti: hozzatok sárga láthatósági mellényt! Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog!”

 

Bár bizonyos médiafelületek egy lapon emlegetik mindezt a francia eseményekkel, felesleges felsorolni a különbségeket, és azt részletezni, hogy mennyire nevetségessé teszik magukat pont ezek a politikusok mindezzel (amit a jellemzően cigányos színpadiassággal előadott élő közvetítéses fetrengéseikkel garantáltak is). A különbségek egyik legjelentősebbike viszont fontos: míg a sárgamellényesek a franciák mellőzött, lenézett fehér rétegeit teszik láthatóvá és hallhatóvá, egy teljesen természetes és nyers dühből, megalázottságból eredő felkelés formájában a hivatalos francia (nem csak politikai) elittel szemben, addig idehaza ezek az „ellenállók” a politikai elit részei és sok személy esetében konkrétan súlyos bűnösei, akik mindezt csak pártpolitikai önpozicionálásra használják (ahogy a csatlakozó civilek is csupán Fidesz-ellenesek, ha elitellenesek lennének, nem dörgölőznének MSZP-hez, DK-hoz stb.).

 

Nem mintha a társadalomnak ne lenne jogos panasza a kormányra, vagy a politikai elit egészére, mint amilyen a megalázó módon ellopott (vagy hetente zsidó ügyekre pazarolt) milliárdok, orvosolatlan és szabadján hagyott cigányprobléma (vagy akár maga a „rabszolgatörvény”, ami mindezt elindította) stb., de idehaza jelenleg nem ez látható: az egyik kóser elitréteg igyekszik a másik kóser elitréteg haját tépkedni önvállveregetően, semmi lényegesen nem akarva változtatni, mert pont ezektől a „független bíróságok” és „független média” követeléseit hallani nevetséges, az immár az elitellenes népi mozgalmiság jelképévé váló sárga mellényben pózolva látni őket pedig szégyen. Nevezem ezt a pózolást szégyennek a 2006-os magyar felkelés éveiben a most „ellenálló” (és jól elszámoltatott) Gyurcsány, Ujhelyi, Vadai stb. akkori illegitim hatalma, az MSZP-rezsim ellen tevőként, a franciák utcai harcaival együttérzőként.

Franciaország már szinte elveszettnek tűnik, de egyelőre még a fehér ember van többségben, talán még visszafordítható ez a faji és nemzeti sorvadás… Jelenleg a sárgamellényesekben nyilvánul meg a fehér franciák dühe, de egyelőre ez kevésnek tűnik egy forradalomhoz, ami ízeiben rázná fel az országot és tépné ki a hatalomból az árulókat, idegeneket, egy nemzeti érdekeket szolgáló, gyökeres változást eredményezve. (Sajnos ez nekünk sem sikerült annak idején.) A jelenlegi hatalom és az azt befolyásoló idegen erők pozícióban tartása mellett (amint azok idehaza is hatalomban maradtak), egy forradalmi átszerveződés nélkül nem valószínű, hogy ezt a változást el lehet érni. Pedig ha most nem történik ez meg, 5 év múlva még inkább reménytelen lesz, 10-20 év múlva meg főleg.

 

A mellényes felkelés azonban minden elszántsága ellenére ingatagnak tűnik: a harci lendület bármikor alábbhagyhat és kimúlhat, az ideológiai tévútra vezetés veszélye is fennáll, ha nem a megfelelő elemek szereznek befolyásos szerepet, és ugyanígy az is veszély, hogy a mozgalom felmorzsolódik, idővel pártosodik, esetleg belharcokkal, célpontot tévesztve veszik kedvüket a még küzdeni akaróknak is. A jelenleg is csak részben nemzeti mozgalomnak nem csak az eddigi elszántságát, de nemzeti irányultságát is növelnie kellene, és talán egy felháborító eset, tragédia, vagy a hatalom egy eddigieknél is elképesztőbb tette adhat egy újabb löketet a felkelőknek, ami esetleg egy forradalmibb helyzethez vezetne (bár ez nem túl valószínű).

Egyelőre a sárgamellényesek társadalmi támogatottsága számottevő: felmérések szerint minden „szélsőségességük” ellenére a társadalom 36 százaléka aktívan támogatja a őket (ez kb. 24 millió ember a az ország egészére kivetítve), több mint 60 százalékuk pedig szimpatizál velük. Ennek azért is van fontossága, mert a média ellenséges a mozgalommal szemben, népszerűségük mégis magas, ami azt is jelentheti, hogy további tömegek állhatnak készen arra, hogy még egy csepp, és ők is utcára mennek. A vonzerő megvan hozzá – hacsak valamivel ezt nem ássák alá (például belharcok és a darabokra szakadás elfordíthatja a mozgalomtól ezen szimpatizáló tömegeket).

Egy másik, az elitet elmozdító folyamathoz vezető hasonló lehetőség lehet a polgárháború. Bár ez is valószínűtlen, de például most vasárnap már ellentüntetést szerveznek egyesek, így a mellényeseknek már nem csak az így is brutális pribékekkel, de feltehetően a szokásos ellenséggel is meg kell küzdeniük: fehér liberálisok, antifák (akik párszor már megtámadták őket, eredmény nélkül), és egyéb nem fehér jöttmentek, akiket a média meggyőzött arról, hogy ezek „rasszisták”. Ezen szerveződés egyelőre a „vörössálasok” néven ismert, és több ezer ember már előreláthatóan felvonul a mellényeseket ellenezve. A fő szervezők szerint nem Macron-pártiak, csak a „demokráciát” védelmeznék az erőszaktól – értsd: elit- és EU-pártiak. Hogy lesznek-e összecsapások, nem tudni, de elég valószínű, ahogy az is, hogy a vörösök táborába tömörül most majd mindenki, aki eddig erőtlennek érezte magát és hónapok óta a több tízezreket utcára csalogató „antiszemita, rasszista” stb. mellényesek iránti dühében fortyogott, így az erőszak valószínű, főleg ha a rendőrök össze engedik a két csoportot, amire szintén számítani lehet.

 

A mozgalom jövője és aktivizmusuk eredményessége tehát bizonytalan, de jelenleg a sárga mellényekben a nemzeti ellenállás is jelen van a francia utcákon, és egy honvédő láng most még ég. A legrosszabb, ami történhet, hogy valamiért a mozgalom kifullad és ez a láng kialszik, hosszú időre kedvét véve, elkeserítve azokat is, akik még tennének valamit, és akik nagy lehetőséget látnak most mindebben. Ha ez a láng most nem eredményez tisztítótüzet, később még reménytelenebb lesz minden.

 

Egy eredményes kimenetel nagy lelkesedést és biztatást adna más fehér nemzeteknek is, amire nagy szükség lenne. Ebben a pár évtizedben dől el kontinensünk és fajtánk sorsa. Ha most nem sikerül kiharcolni egy nemzetvédő rendszert és berendezkedést, nem sok esélye lesz a fehér embernek a túlélésre, se Európában, se máshol a Földön. A négerek és arabok, mindenféle Európa-idegen népek száma folyamatosan és rohamosan növekszik, élettereinkbe is folyamatosan özönlenek (ráadásul gyakran ellenséges hozzáállással), a mostani tragikus helyzet hamarosan már teljesen reménytelen lehet.

 

A kérdés az, hogy a francia eseményekben és a hasonló kisebb-nagyobb nemzeti megmozdulásokban fajtánk utolsó, kétségbeesett vergődését látjuk-e, vagy egy egyre inkább talpraálló népség alakul ki végre az elmúlt évtizedek sorvadása után. Rajtunk is múlik itt és most, hogy a történelem miként ad erre majd választ.

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »