Sárga céklából főz Széll

Sárga céklából főz Széll

Hétfőn a látványos alapanyag-beszerzéssel megkezdődött Budapesten a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntője.

A viadalt két nap alatt bonyolítják le, tízes csoportokban, a magyarok szerdán lépnek a főzőlap mögé. Addig egy hűtőházban tárolják az induló országok tegnap kiválasztott alapanyagait, amelyeket – ha nem elégedettek a minőségével – még a verseny napján is kicserélhetnek.

Az egyik főszponzor, a Metro lánc által berendezett piactéren a csapatok egymást követve válogathattak a termékek között. Bősze Ákos, a cégcsoport vezetője elmondta: 216-féle zöldségből, közte 40-fajta mikrozöldségből, hajtásból vagy ehető virágból, illetve több mint 30 gyümölcsből választhattak a séfek és kísérő csapataik.

Karfiol és zeller

A magyar induló Széll Tamás kosarába kígyóuborka, karfiol, póréhagyma, csicsóka és zeller került, továbbá sárga cékla, amelyet nemcsak kettévágott, de meg is kóstolt. Érdemes volt figyelni a többi induló kosarára is, így például a norvégokéra, az északiak ugyanis hagyományosan jól szerepelnek a világ egyik legtekintélyesebb, séfek számára rendezett szakácsversenyén. A norvég csapat karfiolt, pórét, citromot, édesköményt és zöldalmát biztosan használ majd.

A kedden indulóknak egy hétfőn kisorsolt, addig titkos összetevőt, a tárkonyt is bele kell építeniük a receptjeikbe. A szabályok értelmében a csapatok a kiválasztott termékeken kívül is bevihetnek alapanyagot a versenyre, de csak kereskedelmi forgalomban kaphatót, amelyeket tételesen ellenőriz is a zsűri a viadal kezdetén.

Paul Bocuse 1987-ben hozta létre az újszerű Bocuse d’Or gasztronómiai versenyt. A nagyszabású sportesemények mintájára olyan rendezvényt álmodott meg, amelyen elsősorban az ételkészítés és maguk az ételkészítők, a séfek kerülnek reflektorfénybe.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »