Sárai-Szabó Kelemen OSB: Semmi másban nem bízhatunk, csak Isten irgalmában

Sárai-Szabó Kelemen OSB: Semmi másban nem bízhatunk, csak Isten irgalmában

Idén ünneplik a győri Loyolai Szent Ignác bencés templom felszentelésének 375. évfordulóját. Sárai-Szabó Kelemen bencés szerzetest, templomigazgatót kérdeztük a templomról, az ünnepi év eseményeiről, Szent Ignác és Szent Benedek lelkiségének kapcsolatáról, az Isten irgalmasságába vetett bizalomról.

– Milyen történelmi körülmények között épült meg ez a csodálatos templom?

– Győr már a római korban is ismert és lakott volt. Azonban a 16. század végén, miután a városból kiűzött török seregek porig égették a települést mint Bécset védő végvárat, szükség volt teljes újjáépítésére. A győri püspök – mint a város kegyura – Pázmány Péter tanácsára jezsuitákat hívott segítségül, egyrészt a feladat hatalmas volta, másrészt pedig az újjáépülés időszakában erősödő protestáns jelenlét miatt. Az, hogy a jezsuitákra esett a választás, nem véletlen: maga Pázmány is jezsuita szerzetes volt, másrészt missziós tevékenységükre nemcsak a városban, de az egész országban szükség volt. Az első magyarországi jezsuita ház Nagyszombatban nyílt meg. Győrbe 1626-ban, Dallos Miklós püspöksége idején érkeztek a jezsuiták és még ebben az évben megalapították iskolájukat. A templom építését 1635-ben kezdték el Szelepcsényi György, akkor még nagyszombati kanonok támogatásával. (Szelepcsényi György később kalocsai, majd esztergomi érsek lett – B.D.) A korabeli jezsuita naplók szerint 1641. július 31-én Szent Ignác ünnepét a nép nagy örömujjongása közepette már a templomban tartották meg.

– Hogyan és mikor került a templom a jezsuiták tulajdonából a bencésekébe?

– Mária Terézia 1773-ban hirdette ki a jezsuiták feloszlatását elrendelő pápai bullát, ezt követően a püspöki káptalan tulajdonába került a templom, a rendház és az iskola is. II. József idején a bencés rendet is feloszlatták Magyarországon. Néhány évvel később, 1802-ben azonban sikerült elérni a bencés rend visszaállítását. És ellentételezésül a bencések feladatul kapták a tanítást. Tíz rendházat és iskolát kaptak, többek között a jezsuiták győri iskoláját is. Így került az iskola a bencések tulajdonába.

– Ez azért elég érdekes kettősség, a jezsuiták alapítójának nevét viselő templomot a bencések működtetik…

– Ez valóban így van, hiszen egymástól lényegesen eltérő karakterű rendekről van szó. Loyolai Szent Ignác nagy harcos és katona, Szent Benedek pedig egy monasztikus életet élő, a világtól elvonult szerzetes volt. Sokat gondolkodtam ezen a kettősségen, végül a következő párhuzamot találtam: Szent Benedek fiatalon elhagyja Rómát, remetének áll, és ebben a teljes elvonultságban döbben rá, hogy jön utána a világ… Kísértéseket él át, felidéződnek benne világi emlékei, és hogy ezek elmúljanak, beleugrik a barlangja előtti rózsabokorba. Ezt követően írja meg a Reguláját, melyben megfogalmazza: a szív tisztaságában találhatjuk meg az Istent; nem a világtól kell elvonulni, hanem mindig a szívünkben élő Istenre kell figyelni. Szent Ignác ugyanígy hangsúlyozza ezt, a lelkigyakorlatokkal, az egzámenekkel, hogy újra és újra helyezzük magunkat az Isten jelenlétébe. Valahol tehát összetalálkozik ennek a két szentnek a lelkisége, hiszen mindketten hirdették, hogy mindent Isten nagyobb dicsőségére kell cselekedni, ez pedig megmutatkozik a mi szép győri templomunkban.

– Miben különleges az alapítása 375. évfordulóját ünneplő templom?

– Egyrészt a mai Magyarország első barokk templomaként tartjuk számon, így a hazai kora barokk legkorábbi tárgyi emlékeit őrzi, e tekintetben pótolhatatlan jelentőségű a hazai művészettörténet szempontjából. Építészeti vonásait tekintve a római Il Gesu-templom mintájára épült. Másrészt attól is különlegesen értékes, hogy Magyarországon összesen tizenkét kora barokk fekete oltár maradt fenn, ezekből ötöt mi őrzünk.

– Milyen rendezvényekkel készülnek a jubileum megünneplésére?

– Az ünnepségsorozat április 25-én kezdődik, Szent Márk ünnepén. Ez a magyar bencéseknek különlegesen szép ünnepe, a visszaállítás emléknapja, 1802-ben ezen a napon hirdették ki, hogy a bencések újra dolgozhatnak Magyarországon. Az ünnepségsorozat fővédnöke Ternyák Csaba egri érsek atya, egykori győri bencés diák, ő mutatja be az ünnepi szentmisét.

Május 21-e hagyományosan a bencés öregdiákok osztálytalálkozóinak napja, az iskolánk volt diákját, Veres András szombathelyi megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét kértük, legyen ezen az ünnepen a szentmise főcelebránsa. Egyúttal arról is megemlékezünk ekkor, hogy 1700 éve született Szent Márton, s mivel Veres András Szombathely püspöke, a Szent Márton-ereklyét is elhozzuk Pannonhalmáról erre a napra.

Június 3-án a templom előtti Széchenyi téren rendezünk egy ingyenes, szabadtéri koncertet. Ezzel arra emlékezünk a várossal és a benne lakókkal együtt, hogy a templomot alapító elődök az azóta töretlenül népes és fennmaradt település újbóli megalapításában és benépesítésében is jelentős részt vállaltak. Egy csak nagyon ritkán hallható mű fog megszólalni ekkor, Istvánffy Benedek Dorothea-mise című zeneműve. A szerző a 17. századi magyar barokk zene legnagyobb hazai alkotója volt, itt Győrben működött. Művét a Győri Filharmonikusok és a Szent Efrém Férfikar adja elő.

Július 25-én zarándoklatot szervezünk a lébényi Szent Jakab-templomhoz. Ennek a bencés apátságnak a jövedelmeiből épült a győri templom és a jezsuiták minden évben hálából elzarándokoltak ide, szeretnénk ezt a hagyományt is felújítani és tartalmas lelki programként ajánlani a híveknek a nyár közepén. Július 31-ére, Szent Ignác ünnepére pedig triduummal készülünk Szentmártoni Mihály Rómában élő jezsuita atya vezetésével.

Nagyboldogasszony napjára, augusztus 15-ére Bíró László tábori püspök urat hívtuk meg, aki szintén iskolánk diákja volt. A mellékoltárok jó része a helyi várvédők adományaiból készült, a hagyományőrzők és az utódszervezetek már jelezték, hogy nagy örömmel részt vesznek ezen a megemlékezésen.

Szeptember 18-a templomunk fölszentelésének ünnepe. Bár 1641. július 31-én tartották meg az első szentmisét a templomban, a zenészek nyári szabadsága miatt a barokk korban hagyományosan szeptember harmadik vasárnapja volt a templomok felszentelésének ünnepe.

Különleges dolog, hogy Pázmány Péter esztergomi érsekké való kinevezésének 400. évfordulóját is ünnepelhetjük idén szeptemberben.

Október 14-ére egyház- és művészettörténeti konferenciát szervezünk, amelyre olyan neves akadémikusokat, művészettörténészeket kértünk fel előadóknak, akik kutatási témája szervesen kötődik a korabeli barokk városhoz, a templomhoz, annak egyház- és művészettörténetéhez.

Az emlékév lezárása október 25-én, Szent Mór ünnepén lesz. Ő a győri bencés közösség és perjelség védőszentje.

– Jézus élő kövekből felépült templomról beszélt. Ön, mint a templom igazgatója, miként próbál meg valóban krisztusi lelkületű plébániaközösséget létrehozni?

– Alapvetően elmondhatjuk, hogy ez a templomigazgatóság sokkal inkább „személyi plébánia” – annak ellenére, hogy a belváros főterén, annak szívében áll. Nem területe van, hanem személyeket szólít meg. Tágabb közösségünket diákjaink, öregdiákjaink és családjaik, a környékbeli hívek és szerzeteseink alkotják. Sokan látogatják vasárnap esti szentmisénket olyanok, akiknek fontos a szép liturgia és az, hogy gregorián ének szóljon a misén. A mi közösségünk elsősorban őket tudja megérinteni, akik közel érzik magukat a bencés szellemhez, ahhoz a nyitottsághoz, amit Szent Benedek Regulája és ez alapján a bencések képviselnek itt Magyarországon. Arra törekszünk, hogy hozzáadjunk valami szépet az emberek mindennapjaihoz a liturgiával, a lelkiségünkkel pedig valami praktikusat, ami hasznos számukra a mindennapokban is.

– Szokatlan, de sokak tetszését elnyerte azzal, hogy egészen közel megy a hallgatósághoz prédikáció közben…

– A legjobban az hat az emberekre, ha látják, hogy valaki közel van hozzájuk, az életükhöz, a problémáikhoz. Én éppen ezt szeretném érzékeltetni a térbeli közelségemmel is és a saját személyes küzdelmeimet is belecsempészem a beszédekbe. Nem szeretnék elbeszélni a hívek feje fölött. Az embereket az szólítja meg legjobban, ha látják, hogy én is ugyanolyan ember vagyok csak, mint ők. Nem akarom, hogy bárki különleges lénynek gondolja a bencéseket, mi nem csodabogarak vagyunk, hanem küzdő személyek, ugyanúgy küzdünk a hitünkért, azért, hogy szép életet éljünk, ahogy egy világi ember is naponta megküzd mindezekért. A módszereink révén esetleg könnyebb a küzdelmünk, de ezek elsajátításához is idő kell. A térbeli közelségemmel is bátorítani akarom az embereket, hogy ne féljenek az Istentől, attól, hogy megéljék a hitüket, ne féljenek attól, ha valamilyen nehézséggel találkoznak az életükben.

A problémák, gondok szerves tartozékai az életnek és semmi másban nem bízhatunk, mint az Isten irgalmában, aminek létezésünket is köszönhetjük. Nagyon örültem, amikor a Szentatya meghirdette az irgalmasság évét. Naponta megtapasztalom a saját életemben és a győri bencések és hívek életében is, hogy milyen irgalmas velünk az Isten. Rengeteg szépet ad nekünk, miközben mi méltatlanok vagyunk erre. Amikor végignézek a templomon és látom, hogy nem csupán jönnek az emberek, de örömmel jönnek, akkor ezt az érzést szeretném megosztani velük és hálát adok az Istennek. Szent Pál szavai jutnak eszembe ilyenkor: ahol megjelent a bűn, ott túlárad a kegyelem. Bűnös emberek vagyunk valamennyien, de naponta átéljük a kegyelmi pillanatokat.

– A bencés templom felszentelésének 375. évfordulója mellett a győri bencések arról is megemlékeznek idén, hogy 150 évvel ezelőtt halt meg egykori rendtársuk, Czuczor Gerely költő, akadémikus nyelvész, a híres, csak „Czuczor–Fogarasi” néven emlegetett hatkötetes A magyar nyelv szótára című mű egyik szerzője.

– Czuczor Gergely tanított is az iskolánkban, 1921-től pedig annak névadója, róla is szeretnénk méltóképpen megemlékezni ebben az évben. A Magyar Nyelvstratégiai Intézet szervezi a megemlékezéseket, hiszen ő elsősorban nyelvész volt. Örülünk neki, hogy Czuczor Gergely még mindig ennyire jelen van a magyar közgondolkodásban. Igazi magyar bencés volt, rendkívül fontosnak tartotta a magyarságát, a tanári munkáját – azt, hogy mindig lelkiismeretesen oktasson, neveljen – és mindemellett természetesen Isten szolgálatát is. Ezt soha nem hanyagolta el. Amikor Pesten lakott, többen megtámadták, hogy civil ruhát visel, nem pedig reverendát, eltávolodott a hittől, de ezt ő határozottan visszautasította. Nem hagyta el sem a bencés rendet, sem a papságát, hanem nagyon mélyen, komolyan megélte hivatását. Egész életében az a vágy mozgatta, hogy tegyen valami hasznosat és szépet a magyar közösségért. Ez minden bencés szerzetes szíve-vágya, hogy jobbá tegyük azt a közösséget, amelynek szolgálatára az isteni kegyelem rendelt minket.

– Ön hittant tanít a győri bencés gimnáziumban. Ma rendívül felgyorsult időben élünk. Fiatal, alig 35 éves emberként hogy látja, mennyire kell más nyelvezetet használni a mai tizenévesekkel ahhoz, hogy Krisztus üzenetei megérintsék a lelküket?

– Ugyanaz a fontos a fiataloknak is, mint a felnőtt híveknek, hogy személyes legyen velük a kapcsolat, hogy lássák: nemcsak szavakról, hanem saját tapasztalatról van szó. A gyerekek rajtam keresztül tapasztalhatják meg Isten irgalmasságát. Mindig meglepi őket az, hogy egyik nap szigorú vagyok velük, ennek ellenére utána mégis szóba állok velük, megkérdezem, hogy vannak, mi az, ami bántja őket. A gyerekeknek alapvetően fontos a személyes kapcsolat, a nyitottság. Én is mindig erre figyelmeztetem őket, hogy őrizzék magukban a nyitottságot, ne zárkózzanak be. Már egészen fiatalon hajlamosak arra, hogy bezárkózzanak, védekező pozícióba helyezkedjenek sokféle probléma miatt. A családi életük törékenysége miatt nagyon sérülékenyek ezek a gyerekek és csak nehezen hiszik el, hogy igenis szerethetők. A mi feladatunk, hogy erősítsük bennük a közösséghez való tartozás érzését, valamint azt, hogy nem kell félniük a másik embertől, a tekintélytől, attól, ha valaki megpróbál segíteni nekik.

– Mennyire nyitottak a mai tizenéves diákok az olyan szavakra, mint irgalom, szeretet, szolidaritás?

– Ezek a fogalmak rendkívül fontosan a fiatalok számára a saját szintjükön. Nem úgy, ahogyan mi, felnőttek gondolnánk, klasszikus értelemben, de tudnak szolidárisak lenni, rendkívül lényeges számukra, hogy tegyenek valamit a másikért. Nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is. Megemlíthetem például a Morvai Pio atya által Pécsről elindított, „Ételdoboz – Enni adok, enni kapok” akciót. Mi is csatlakoztunk ehhez Győrben, a kollégium mellett felállítottunk egy ilyen dobozt. Arra kértem a gyerekeket, hozzanak ételt otthonról, és mindig hoznak. Előfordul az is, hogy a lányok süteményt sütnek és abból hoznak, hogy adjanak a rászorulóknak. Ott van tehát ezekben a fiatalokban az irgalom, a szolidaritás, a szeretet érzése, csak hát nekünk is tennünk kell értük valamit, mindenekelőtt értő fülekkel és érző szívvel figyelni a gondjaikra.

Fotó: Kissimon István

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »