Salvini: Ha Európában nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik

Salvini: Ha Európában nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik

Matteo Salvini a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy ha májusban elmarad a vetés, akkor ősszel nem lesz betakarítás. Az ukrán gabona nélkül „jelentős éhezés várható az afrikai kontinensen, s ez kezdetben humanitárius, majd társadalmi, végül olasz problémát is jelent majd (…), béke nélkül ősszel éhínség lesz, és húszmillió afrikai áll majd készen indulásra” – hangoztatta a volt belügyminiszter.

Hozzátette, hogy éppen ezért májusig meg kell születnie a békének, amely „elengedhetetlen Ukrajna, Oroszország és Olaszország számára is”. A tájékoztatón Matteo Salvini bejelentette, hogy egyeztetést kért Mario Draghi miniszterelnöktől, aki csütörtökön tért vissza Washingtonból, ahol az amerikai elnökkel, Joe Bidennel tárgyalt.

Salvini kifejtette, hogy a Liga számára elsőrendű célnak a minél előbbi tűzszünet számít, amelynek eléréséhez a párt európai összefogást sürget. Ha Európában nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik (..) minél több a fegyver, annál inkább eltávolodik a béke – mondta.

Hírdetés

A kormánypártok közé tartozó Liga vezetője elmondta: arra kérte Mario Draghi miniszterelnököt, hogy legyen a békét sürgetők zászlóvivője. „Van, aki Európában a háborúnak szurkol, de Olaszországnak, Franciaországnak, Németországnak a békéért kell tennie” – fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy a felmérések azt mutatják, az olaszok többsége is békét akar.

Mario Draghi az amerikai elnöknek megerősítette, hogy Róma újabb, a háború kezdete óta immár a harmadik fegyverszállítmányt küldi Ukrajnába, valamint további katonákkal erősíti a NATO-t az Ukrajnával szomszédos tagállamokban.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »