Sajó László: A szurkoló, aki oda se néz

Na mit szólsz, milyen jól tartottuk magunkat a nyolcvanadik percig! Így tudja meg a szurkoló, a tengerentúlról, hogy háromnull, nem ide. És mert mindegy már, átkapcsol a meccsre, így láthatja a negyediket. Örülök, hogy hívtál, teszi le fáradtan a telefont a szurkoló, fél egykor, miután megbeszélték, hogy de azért… hogy mégis… hogy milyen jók voltunk, akkor is!

 

(…)

 

1979-ben kezdődött, a phenjani asztalitenisz-vb döntőjében, Jónyer–Klampár páros. A szurkoló odakapcsolt – és jöttek fel a kínaiak. Elkapcsolt, aztán újra vissza – vezettek a magyarok, ám kínai poénok egymás után, ijedtében megint csatornát váltott. Nézett, bármit, csak a pingpongot nem. És ez így ment, a kapcsolgatás, a meccs végéig – melyet persze a szurkoló nem látott.

 

Mert ha látja, akkor nem ez a vége! Két év múlva norvég–magyar világbajnoki selejtező (foci, persze), Kiss Laci meccse: a 77. percben fejessel kiegyenlít, két percre rá 17 méterről hanyagul átemel a kapuson. Ezt a szurkoló nem látja – magányosan kóborol a kihalt utcákon, Délibáb–Benczúr–Bajza, körbe, körbe, oda-vissza, aztán el a Dózsa György útig, vissza; és egyszer káromkodásokat hall, ajtók csapódnak; csalódott, dehogy moraj!, őrjöngés!; ám kétszer felrobban az utca, megremegnek a házak a diadalüvöltésektől, és a szurkoló tudja, mi a végeredmény. Hazamegy, és boldogan megnézi az ismétlést.
Aztán nem néz pólót, kézilabdát, kajak-kenut – semmit, ahol magyarok vannak.
Akkor mit néz?
A parkoló autókat, a házak ornamentikáját, a felhők vonulását.
Néha megáll, és maga elé néz, a semmibe, el.
Mi lehet most, ott, amit nem néz? Nem lát?
A szurkoló – hajdan szélvészgyors jobbszélső, karrierje csúcsa az NB I-es Bp. Volán tartalékcsapata, de egy hónapot alapozott a Fradi első csapatával (!) is, ám örök szerelme a BEAC – természetesen az Eb pótselejtezőit sem nézi, a norvégok ellen. És lám!

 

Illusztrációs kép: Litera.hu

 

Az Eb első csoportmeccsén, az osztrákok ellen a fél ország a tévé előtt, a szurkoló felhozza a biciklit a pincéből, irány a Liget. Vigyáznia kell, olyan helyekre nem kerekezhet, ahol kivetítő van – nehéz feladat, de nem megoldhatatlan. Aztán be a házak közé, hátha hall valamit (hallani szabad! csak látni nem ér!).

 

De néma csend – ez rosszat jelent. Aztán Szalai góljánál felhívja a fia (utána már lehet, hallani róla! csak nézni nem szabad, a gólt se! mert akkor nem gól! értjük, ugye?!), Stieber góljánál még egyszer szól a telefonja, és a szurkoló, mint egy hosszú hegyi szakasz hajrájában, holtfáradtan (fejben fáradtatok el, mondta mindig edzője, Gyula bácsi – a fenét! de most tényleg), ám eufóriában teker haza, és boldogan nézi az összefoglalót.

 

Illusztrációs kép: Litera.hu

 

(…)

 

A magyarok meg nélküle játsszák le utolsó csoportmeccsüket. Most újra gyalog – pedig mindig autóval, vagy kerékpárral; gyalog a boltba, az újságoshoz se, pedig itt vannak a Köröndön. Elindul a Ligetbe, de már útközben diadalordítást hall, úristen, egynull ide! Talán mégis inkább biciklivel kellett volna jönni, leül egy padra. Eltűntek az emberek, a kutyák, a biciklik, sehol egy szerelmespár. Üres trolik jönnek, mennek.

 

Illusztrációs kép: Litera.hu

 

(…)

 

Másnap nem megy ki a Hősök terére, de hallja (ez az ő műfaja… a rádió… a körkapcsolás… a hallgatózás…) az éljenző tömeget. Ria-ria, Hungária! És örül, hogy az új generációk, a fia is részesei lehetnek egy ilyen sikernek – hogy egyáltalán kijutottunk egy Eb-re, és ott!
Nekik ez az egész egy nagy buli, egy a nyári fesztiválok közül – nem ismerik a szurkolói szorongást, oda se nézve, egyedül bolyongva utcákon-tereken, hogy mi lesz, ha…
A magyarok istene se néz oda.
A szurkoló örül, hogy ő is megérhette – 78, 82, 86 traumája után.

 

(…)

 

Litera.hu – Sajó László: A szurkoló, aki oda se néz


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »