Sabrina, a tini boszorkány Johnsonnak kampányol

Sabrina, a tini boszorkány Johnsonnak kampányol

Melissa Joan Hart bejelentette, hogy nemcsak hogy Gary Johnsonra fog szavazni, de még be is száll a connecticuti kampányába.

Tinédzserek millióinak kedvence volt előbb Clarissaként, majd a tiniboszorkány Sabrinaként, most pedig Gary Johnson kampányába száll be Melissa Joan Hart. A színművész a libertárius jelölt connecticuti stábját fogja vezetni.

Szakítana a kétpártrendszerrel

„Szeretnék szakítani ezzel az egész kétpártrendszerrel, és fontos, hogy az emberek tudják, hogy van másik jelölt” – mondta Hart a People magazinnak adott videóinterjúban. Szerinte fontos látni, hogy a demokraták és republikánusok közötti teret is betöltik, nem muszáj választani a két oldal közül. A Connecticutban élő színművész meg is magyarázta: szerinte a libertárius Gary Johnson liberális társadalom- és konzervatív fiskális politikát visz.

A tiniboszorkányt hét évadon keresztül, 1996-tól 2003-ig alakító Hart elmondta, egyébként is kedveli a kormányzókat, mert ők már afféle kis elnökként elvezették az államukat. Márpedig Johnson korábban Új-Mexikó állam kormányzója volt. „Johnson határ menti államot vezetett, szóval ha valóban a migrációról akarsz beszélni, ő az embered” – fogalmazott. Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy a közel-keleti helyzetnek már nem feltétlen szakértője a libertárius jelölt: egy korábbi interjúban Aleppóról kérdezték, mire visszakérdezett, hogy mi is az az Aleppó. Johnson egyébként most Twitter-bejegyzésében azt írta, büszke rá, hogy Melissa Joan Hartot a csapatában tudja.

Korábban Romney-t támogatta

A színművész szerint ideje elszakadni a kétpártrendszertől, a nagy oldalak pedig olyanok valójában, mint a bandák. Hart egyébként 2012-ben a republikánus Mitt Romney-t támogatta, ami miatt több liberális rajongója is kritizálta őt a közösségi médiában.

Az idén 40 éves Melissa Joan Hart 1991 és 1994 között alakította Clarissát, szinkronizált a 2001-es Nincs több suliban, 2010-től a tavalyi évig pedig a Melissa és Joey sorozatban szerepelt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »