Rutte megerősített biztonsági kíséretet kapott

Megerősítették Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő biztonsági kíséretét, mivel az érintett szervek aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet – értesült a helyi sajtó hétfőn.

A De Telegraaf című holland napilap magát megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ruttét a Királyi és Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DKDB) speciálisan kiképzett rendőrei védik, mert közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni.

A Mocro maffia Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő – marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszövetkezet, amely elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik.

Hírdetés

Rutte közismerten kerékpárral, sőt néha gyalog jár munkába. Saját szolgálati autója nincs, biztonsági okokból rendszeresen cserélődő autókkal viszik a találkozókra országszerte.

A sajtó megkeresésére hivatalosan sem a nemzeti ügyészség, sem a kormány információs szolgálata nem nyilatkozott a kormányfő megerősített személyi biztonságával kapcsolatban, csupán annyit közöltek, hogy ilyen témáról soha nem adnak ki információkat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »