Rugalmasan kezelik kintlévőségeiket a vállalkozások

Rugalmasan kezelik kintlévőségeiket a vállalkozások

Minden cég számára komoly kihívást jelent, ha számláikat partnereik nem rendezik időben. Az Intrum által készített Európai Fizetési Jelentésből azonban kiderült, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb pénzügyi kockázatoknak vannak kitéve emiatt, mint a nagyvállalatok.

Az Intrum Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente közzéteszi Európai Fizetési Jelentését. A legfrissebb, 2018 tavaszán készített reprezentatív felmérésben 29 európai országból 9607, köztük 450 magyar cég vett részt. Magyarországon a kis-, közép-, és nagyvállalatok fizetési szokásait vizsgálták.

A számlák késedelmes teljesítése cégmérettől és tevékenységi területtől függetlenül minden vállalatot érint – derült ki az Intrum kutatásából. Ugyanakkor abban már mutatkozik különbség, hogy mennyire vannak kitéve a nemteljesítésből fakadó következményeknek.

A kutatásban résztvevő magyar kkv-k 73 százalékát kérték már partnereik arra, hogy fogadjanak el a szokásosnál hosszabb fizetési határidőt, a kérésnek 70 százalékuk gondolkodás nélkül eleget is tett.

Ezzel szemben a nagyvállalatok lényegesen jobb helyzetben vannak, hiszen a megkérdezettek csupán harmada felé érkezett ilyen jellegű igény, melyet az érintett válaszadók közel 30 százaléka fogadott csak el.

Hírdetés

A késői fizetések likviditási kihívásokhoz vezethetnek, mégis, a vállalatok csak kisebb része tesz óvintézkedéseket.

A legnépszerűbb megelőző megoldásnak az előreutalás megkövetelése, a kkv-k 36 százaléka él ezzel a megoldással. Professzionális követeléskezelő szolgáltatását pedig csak a kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka vesz igénybe, míg a nagyvállalatok közül majd minden ötödik.

Fontos, hogy a kis-, és középvállalkozások felismerjék és tisztában legyenek azzal, hogy milyen lehetőségeik vannak a kintlévőségek kezelésére. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem csak akkor tudnak az erre szakosodott cégekhez fordulni, ha már megtörtént a baj. A kintlévőségek elkerülése érdekében számos, ezt megelőző megoldás is létezik, gondolok itt például a vevői cégek folyamatos cégfigyelésére mint kockázatcsökkentő eljárásra”

emelte ki Kis Annamária, az Intrum üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »