Rozsnyó maga oldja meg a háztartási hulladék gyűjtését és elszállítását

Rozsnyó maga oldja meg a háztartási hulladék gyűjtését és elszállítását

Rozsnyó város önkormányzata a jövőben vállalkozás formájában gondoskodik a háztartási hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról. Ha a környező falvak igénylik ezt a szolgáltatást, azt is bebiztosítják.

A háztartásokban felgyűlt hulladék elszállítását már 2021. január 1-jétől minden felmerült gond ellenére a város  maga oldja meg. A képviselő-testület legutóbbi ülésén ezt Michal Domik polgármester jelentette be azzal, hogy a Brantner Gemer társaság, amely eddig a szemétgyűjtést végezte, szerződését felmondják.

„Lehet, hogy rögtönözni fogunk, a helyzethez igazodunk, bérbe kell vennünk szállító járműveket, hogy a hulladékot összegyűjthessük és elszállíthassuk a szeméttárolóba. De kiszámítjuk, hogy ez milyen költségekkel jár, és erről tájékoztatjuk majd a lakosságot is” – mondta a polgármester.

„A környező falvakból több polgármester felkeresett és a szállítás ára iránt érdeklődtek. Azt válaszoltam nekik, hogy egy fél év, vagy egy év elteltével felmérjük a körülményeket és előreláthatólag akkorra már tudjuk, mennyivel csökkennek a szemétszállítás költségei” – jelezte a polgármester.

Hírdetés

Hozzátette, hogy a városnak vannak erre a munkakörre alkalmazottai, akik már eddig is végezték ezt a munkát.

„A január nehéz lesz, mert 820 szemétkukát kell kicserélni, ami egy nap alatt lehetetlen. Az új szemétkukákat már megvásárolták és megbíztak egy céget, amely fokozatosan elvégzi a cserét. A közbeszerzés is megtörtént a szemétszállító járművekre” – fogalmazott a polgármester, majd elmondta azt is, hogy tavaly a következetes ellenőrzésnek köszönhetően ezen a területen a város 130 000 eurót takarított meg, de az újabb intézkedésekkel 200 000 eurós megtakarítással számolnak.

Juraj Balázs képviselő ugyan eltúlzottnak ítéli meg az ilyen magas megtakarítást, de mivel a szemétszállítás összegét minden cég emeli és azok állandóan emelkednek, biztosan más cégek még magasabb áron szállítanák el a háztartási hulladékot. Ezért szerinte már az is örvendetes lenne, ha a hulladék elszállítására fordított összeg akkora maradna, mint az eddig volt.

(teraz.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »