Rózsahegy – DAC: Tabellaszomszédok rangadója

Rózsahegy – DAC: Tabellaszomszédok rangadója

A szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga) nyolcadik fordulójában idegenbeli túra vár a a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, ugyanis a bajnokságban eddig veretlen Rózsahegy otthonában lépnek pályára a sárga-kékek.

A Slovan elleni csúcsrangadó után újabb rangadó vár a DAC-ra, ezúttal idegenben a bajnokságban eddig egy győzelemmel és öt döntetlennel álló Rózsahegy otthonában lépnek pályára Németh Antal tanítványai.

A sárga-kékek az előző fordulóban kimondottan jó teljesítményt nyújtottak, a szezon eddigi legjobb produkciójával kis szerencsével akár le is győzhették volna a Slovant.

Hírdetés

A Rózsahegy elleni mérkőzés előtt remek a hangulat a csapat háza táján, a Slovan ellen több új igazolás is lehetőséget kapott. A kameruni Didier Lamkel Zé az elejétől ott volt a pályán és belekóstolhatott a Fortuna Liga közegébe, míg a magyar gólkirály Hahn János is remekül szállt be, szinte első labdaérintéséből gólt szerzett, amit azonban a VAR érvénytelenített. A másik két szerzemény a montenegrói Nikola Krstović, valamint a belga Thibaud Verlinden is kapott pár percet a Slovan ellen, míg a mindössze 18 esztendős Szendrei Ákosnak még várnia kell a bemutatkozására.

A Rózsahegy és DAC összecsapása az elmúlt időszakban nagyon kevés gólt eredményezett, a két csapat jelenlegi helyezése alapján is nehéz mérkőzésre van kilátás a DAC szempontjából. A sárga-kékek a hatodik, míg a Rózsahegy a hetedik helyről várhatja a tabellaszomszédok rangadóját.

„Láttam a táblázatot. A rózsahegyiek kevés gólt kapnak, jó védelemmel rendelkeznek. Bizonyosan egy kemény összecsapás vár ránk, de remélhetőleg sikeresek leszünk a gólszerzés területén, és három ponttal térünk haza. Felelősségteljesen, összpontosítva, hibák nélkül kell futballoznunk, és igyekeznünk kell kapott találat nélkül lehozni a találkozót. Bízom abban, hogy elöl hatékonyak leszünk és többször találunk be, mint az ellenfél. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a legjobb a tabellán elfoglalt helyezésünk, ezért is mindenki úgy készül, hogy a győzelemért utazunk Rózsahegyre. Mindent megteszünk, hogy három pontot zsákmányoljunk” – nyilatkozta Milan Dimun a DAC középpályása a klub honlapjának.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »