Rózsahegy-DAC: tabellaszomszédok rangadója

Rózsahegy-DAC: tabellaszomszédok rangadója

A Fortuna Liga hétvégi fordulójában a DAC idegenben a Rózsahegy otthonában játszik rangadót. Hélder Cristovao együttese a tavaszi idény rajtján a vártnál gyengébben teljesített és idegenben feledtetné a gyengébb szezonrajtot.

A Szenice elleni kisiklást követően értékes pontokat vesztett hazai közönség előtt a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek egy nehéz felkészülési időszakon vannak túl, és a Peter Hyballa által meghonosított letámadásos fociról való átállás sem megy zökkenőmentesen egyik percről a másikra. A Szenice elleni mérkőzésen a szurkolók is nemtetszésüket fejezték ki a teljesítménnyel kapcsolatban és Helder Cristovao is több kritikát kapott.

A javítás lehetősége már szombaton adott, hiszen Kalmár Zsolték a Rózsahegy otthonában lépnek pályára. A DAC tíz ponttal előzi meg a tabella harmadik helyén a rózsahegyieket.

A dunaszerdahelyieket szép emlékek is fűzik a Rózsahegy otthonához, hiszen 2018. májusában Vida Kristopher vezérletével (2 gól és 2 gólpassz) itt harcolta ki hosszú idő után a nemzetközi kupaszereplés jogát a DAC. Ami a két csapat legutóbbi három randevúját illeti, a DAC három bajnoki óta nem tudott győzni a Rózsahegy ellen.  Az idei szezonban már találkozott egymással a két gárda az alapszakasz 9. fordulójában, akkor a Rózsahegy egygólos győzelmet aratott a MOL Arénában Alexander Mojžiš góljával.

A Szenice elleni összecsapástól eltérően, holnap már a Blackman és Balić párosával is számolhat Hélder Cristovao vezetőedző.

A panamai szélső a sárga lapok miatti eltiltása okán nem volt bevethető egy hete, míg a horvát középpályás esetében hiányzott a játékengedély Olaszországból.

A hazaiak csapatában minden bizonnyal Almási László is pályára lép, aki egykori csapata ellen bizonyíthat.

,,Fociztam Dunaszerdahelyen tíz évet, tehát az egy kicsit más meccs lesz. Nem foglalkozok ezzel, ugyanúgy állok hozzá, mint a többi meccshez is. Szeretnék gólt rúgni, de a legfontosabb, hogy győzzünk hazai közönség előtt” – nyilatkozta portálunknak a Rózsahegy fiatal felvidéki támadója, Almási László

A hétvégi fordulóban érdekes összecsapásnak ígérkezik a listavezető Slovan és Trencsén meccs is. Az égszínkékek hazai közönség előtt fogadják Križan Richardékat, akik történelmi 8-1-es győzelemmel kezdték a szezont a Nagymihály ellen.

Hírdetés

Radványi Miklós csapata a kiesés ellen menekülő Garamszentkereszt hazai pályán fogadja a tabella második helyén álló Zsolna együttesét, míg Mészáros András új egyesülete az Aranyosmarót hazai közönség előtt tehet fontos lépéséket a felsőház felé, ha győz a Szered ellen. A fordulót a komoly gondokkal küszködő Szenice és Nagyszombat összecsapása zárja vasárnap.

Fortuna Liga, alapszakasz 20. forduló:

Február 22., szombat:

ŠK Slovan – AS Trencsén 14 óra (Dvojka)

FK Pohronie Garamszentkereszt – MŠK Zsolna 14 óra (Huste Tv)

MFK Rózsahegy – FC DAC 1904 14 óra (Huste Tv)

FC ViOn Aranyosmarót – ŠKF Szered 14 óra (Huste Tv)

MFK Zemplén Nagymihály – FC Nyitra 14 óra (Huste Tv)

Február 23., vasárnap:

FK Szenice – FC Szpartak Nagyszombat 14 óra (Orange Sport)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »