Rózsahegy-DAC: Ezüsttel vagy bronzzal térnek haza a sárga-kékek?

Rózsahegy-DAC: Ezüsttel vagy bronzzal térnek haza a sárga-kékek?

Finisébe ért a Fortuna Liga aktuális bajnoki idénye és bár a Slovan már rég bebiztosította helyét a dobogó tetején, az ezüstérem sorsa még nem dőlt el.

A második helyre a DAC és Zsolna csapata is egyaránt pályázik, és csak mai mérkőzéseik végén dől el, hogy kinek lesz nagyobb az öröme. Míg a dunaszerdahelyiek Rózsahegyen, addig a zsolnaiak hazai pályán, Nagymihály ellen lépnek pályára.

Ha a mai mérkőzéseket követően mind a két csapat ugyanannyi ponttal állna a tabellán, úgy az egymás elleni mérkőzések döntenek – ez a DAC felé billentené a mérleg nyelvét.

A DAC másodikként végez, ha Rózsahegyen: – győz és egyúttal a Zsolna kikap vagy döntetlent játszik a Nagymihállyal – döntetlenezik és egyúttal a Zsolna vereséget szenved a Nagymihálytól

Tehát mindenképp izgalmasnak ígérkezik a ma este!

Hírdetés

A Rózsahegy-DAC találkozó az ezüstálom nélkül is épp elég érdekes lenne. Nemrégiben 3-gólos vereséget szenvedtek a sárga-kékek a liptóiaktól a Slovnaft Cup elődöntőjében, néhány napja pedig a rózsahegyiek kaptak ki a Slovantól a kupa döntőjében. Így mind a két csapatban ott munkálkodik a bizonyítási vágy, ami határozottan izgalmas mérkőzést hozhat a futballszerető közönségnek…

Érdekesség egyébként, hogy 2018-ban épp Rózsahegyen ünnepelte a DAC akkori bronzérmének megszerzését, ami egyben az oly áhított európai kupaszereplést is elhozta a csapatnak. Remélhetőleg ma is adnak majd okot a DAC-szurkolók ünneplésére a játékosok.

Rózsahegy-DAC: Zengjen ma Tittel úrnak hangosan a magyar himnusz!

A találkozót az előzetes ígéretekkel ellentétben nem közvetíti az M4 Sport, így a szurkolók csak a huste.tv internetes oldalon keresztül követhetik élőben az eseményeket.

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés szombaton 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Ziemba – Ferenc, Hrmo.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »