Rosszul alszik? Eláruljuk, mire érdemes még figyelni

Több kutatás is bizonyítja, hogy a bélrendszer és az agy működése kapcsolatban áll egymással. Az úgynevezett bél-agy tengely az alvásunkra is hatással lehet, hiszen ha a bélflóránk egyensúlya felborul, rosszabbul alszunk.

A bélrendszer és az agy több úton is kapcsolódik, például az immunrendszeren, az idegrendszeren és a hormonrendszeren keresztül, emellett pedig a bolygóidegen keresztül is kapcsolatban állnak. Ez az ideg fontos információkat szállít a bélrendszerből az agyba. Kutatások szerint a bolygóidegen keresztülhaladó információ 80-90 százaléka felfelé, tehát a bélrendszertől az agy felé mozog, és csak a maradék visszafelé. A bélrendszerben élő mikrobák hatással lehetnek erre az információáramlásra – írja a Házipatika.com.

Hírdetés

A kapcsolat miatt a bélrendszer, illetve a bélflóra egészségének fejlesztése jótékonyan hathat az agyra, és segíthet abban, hogy jobban tudjunk aludni. A Healthista egy nemrégiben készült japán kutatást szemlézett, amely szerint a bélflóra hatással lehet az alvás-ébrenlét ciklusra, mégpedig úgy, hogy megváltoztathatja a belekben lévő neurotranszmitterek egyensúlyát. Ez pedig hat a bélflóra és az agyban történő alvásszabályozás közti kommunikációra. Azok, akiknek egészséges a bélflórája, jobban alszanak.

Az alvás-ébrenlét ciklust a tobozmirigy szabályozza, amely felfogja és feldolgozza a fény és a sötétség jeleit. Az olyan neurotranszmitterek, mint a dopamin, a szerotonin és a norepinefrin, ezeket a jeleket “lefordítva” elindítják a melatonin nevű alvássegítő hormon termelődését. Ha nagy mennyiségű dopamin termelődik, az semlegesítheti a norepinefrin hatását. Ilyenkor a tobozmirigy kevesebb melatonint szabadít fel, amitől nyugtalannak, felpörgöttnek érezhetjük magunkat, még akkor is, ha a testünk kifejezetten fáradt.

A pihentető alvás érdekében fontos, hogy minél többet tegyünk bélflóránk egészségének érdekében. Fogyasszunk minél kevesebb finomított szénhidrátot, és együnk minél több fermentált, azaz erjesztett ételt, mert ezek tele vannak jótékony hatású baktériumokkal. A savanyú káposzta, a kefir, a tempeh, a kimchi, a kombucha, az otthon savanyított zöldségek, a miso mind-mind nagyszerű hatással vannak a bélflórára. Emellett szükség esetén probiotikumokat tartalmazó táplálékkiegészítőket is szedhetünk. A prebiotikumokban gazdag ételek fogyasztása is jó ötlet, ilyenek a hagyma, a fokhagyma, a zab vagy a zöld banán is. Kerüljön az asztalra minél több zöldség és gyümölcs, mert a bennük lévő rostok és mikrotápanyagok szintén előnyösen hatnak a bélflórára.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »