Rossz napjuk van ma a tőzsdézőknek

Mínuszban indult a nap a nyugat-európai tőzsdéken, miután az ázsiai piacok eséssel reagáltak az amerikai zuhanásra. A legnagyobb amerikai cégek árfolyamát összegző Dow Jones az utóbbi hat év legsúlyosabb zuhanását könyvelte el. A szakértők szerint az esést a friss foglalkoztatottsági adatok közzététele okozhatta.

Az utóbbi hat év legnagyobb zuhanását mérték az amerikai tőzsdén. A Dow Jones index csaknem 1600 pontos esést könyvelt el hétfőn napközben, a mélyrepülés a több mint 6%-os mínuszt is elérte, a nap végére azonban visszakapaszkodott az index és tőzsdezáráskor -4.6 százalékon zárt. Ez 2011, azaz több mint 6 éve a legrosszabb érték volt.

Nagyrészt a kamatemelés hibáztatható ezért. Pénteken nagyon jó foglalkoztatottsági jelentéseket kaptunk, ezen belül magas béremelkedési számokat is. És hogy ez mit jelent? Ez az elmúlt 7 év legjobb évi béremelkedési aránya. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb nyomás nehezedik a Fed-re, hogy emeljen kamatot, ezt vártuk, de ez együtt jár az inflációval, azzal együtt, hogy pénteken a nyersolaj ára is esett, és az energiaszektorban is emelkedés volt – mondta ez a wall street-i vezető elemző, hozzátéve, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan még 3 vagy 4 alkalommal fog idén kamatot emelni.

Szakértők szerint pánikra nincs ok, a folyamat a természetes korrekció része. A mostani eladási lendületet a jó gazdasági hírek okozták: az utóbbi ugyanis kilőtt az amerikai gazdaság, a legutóbbi foglalkoztatási jelentés megjelenése után pedig általánossá vált az az elképzelés, hogy a FED a vártnál hamarabb emelhet az alapkamaton, mivel láthatóvá vált a bérnövekedés, ami majd inflációhoz vezethet. Ezután döntöttek sokan úgy, hogy eladni kezdenek.

Nem hiszem, hogy baj lenne. A kamatok magasabbak, az emberek kiveszik a hasznukat egy csúcsidőszak után. Most minden nagyon csendes, minden megy, ahogy máskor, nincs pánik. Igazából szerintem nincs is miért pánikolni – véli egy bróker, Kirk Katzburg.

Mások szerint pedig maga az elnök személye a garancia a nyugalomra.

Ideje volt már egy kis visszaesésnek, talán nem volt várható, hogy ilyen mértékben, de a piac nagyon meredeken ment fel. Most szerintem nem kell aggódni. Amíg Trump az elnök, addig nem hiszem, hogy bármi miatt is aggódni kellene – mondta ez a járókelő.

Az amerikai hírek magával rántotta az ázsiai tőzsdét is. A japán Nikkei index 5%-os eséssel, csaknem 4-hónapos mélyponton zárt, Dél-Koreában azonban a 2%-ot sem érte el a visszaesés.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »