Romániában szigorították a hitelezési feltételeket

Romániában szigorították a hitelezési feltételeket

Ziarul Financiar című gazdasági napilap szerint a BNR igazgatótanácsa által szerdán megszavazott új szabályzat 2019. január 1-jén lép hatályba. Ennek értelmében a lej alapú fogyasztói és lakáshiteleknél a törlesztőrészlet nem haladhatja meg a hitelt kérelmező nettó jövedelmének 40 százalékát, euró-alapú hitelnél pedig a nettó jövedelem 20 százalékát. Ez az arány 5 százalékponttal emelhető lakáshitelek esetében, amikor a kérelmező első lakásának megvásárlására vesz fel jelzáloghitelt. A refinanszírozási hitelekre az új szabályt nem alkalmazzák.

A jegybank emlékeztetett, hogy hasonló rendelkezések vannak érvényben Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Észtországban és Litvániában.

Jelenleg a román hitelpiacon az átlagos eladósodási ráta a nettó jövedelmek arányában a jelzáloghitelek esetében 47 százalék, illetve 45 százalék a fogyasztói hiteleknél. A lap emlékeztetett, hogy a lej alapú hitelezés a lakosságnál 20 százalékkal nőtt az elmúlt hónapokban, a vállalatoknál csak 10 százalékkal. A jegybank vezetői már a nyáron aggodalmukat fejezték ki a lakosság gyors eladósodásának veszélye miatt, amit nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »