Romániába hívják Ferenc pápát a katolikus püspökök

Romániába hívják Ferenc pápát a katolikus püspökök

Meghívót küldenek Ferenc pápának a romániai katolikus püspökök annak érdekében, hogy látogasson el az országba – döntöttek az egyházfők a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Nagyváradon zajló őszi plenáris ülésén.

CER_092016_1_b

A püspökkari konferencia szerdán kibocsátott sajtóközleménye szerint a meghívással a püspökök az ország katolikus híveinek óhaját is kifejezik, ugyanakkor megállapítják, hogy a Szentatya látogatása „minden bizonnyal Szent Péter utóda atyai gondoskodásának volna a jele mindenki számára”. Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999. május 7–9. között, a vizit pedig azért is számított történelminek, mert személyében első ízben látogatott el Krisztus földi helytartója, a katolikus egyház feje egy többségében ortodox vallású országba. Az ortodoxok lobbijának betudhatóan azonban II. János Pál Erdélyt nem kereste fel.

A pápalátogatás legutóbb 2015-ben, Klaus Johannis államfő vatikáni útja alkalmából került ismét terítékre. Az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota a tavaly májusi vizit kapcsán jelentette be, hogy Ferenc pápa elfogadta Klaus Johannis meghívását Romániába, a látogatás időpontja azonban nem ismeretes, erről később diplomáciai úton egyeztetnek a felek.

Egyébként a római- és görögkatolikus püspökök szeptember 26–28. között Nagyváradon zajló tárgyalásának középpontjában Ferenc pápa meghívásán kívül a katolikus egyházi élet különböző területeinek elemzése, illetve a helyi egyházak közös irányvonalainak a meghatározása – tekintettel az Irgalmasság Évének a lezárására – szerepelt. Az esemény – amelynek házigazdája a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség volt – megnyitóján Mons. Miguel Maury Buendía apostoli nuncius többek között köszönetet mondott az ukrajnai katolikus hívek javára végzett gyűjtésért, amit Ferenc pápa kezdeményezésére hirdettek meg a világ minden egyházmegyéjében.

A püspöki konferencia közleményéből kiderült, hogy a püspökök egyeztettek továbbá a 2017-ben Temesváron tartandó országos hittanolimpiászról, kihangsúlyozva, hogy a katolikus nevelés egy országos, központi irányítást igényelne. Jogi, ökumenikus és gazdasági témák is terítékre kerültek, illetve a december 11-én tartandó parlamenti választásokkal kapcsolatban nyilatkozatot is megfogalmaztak, melyben minden katolikus hívőt és jóakaratú embert a választásokon való részvételre buzdítanak a főpásztorok, akik szerint „minden állampolgár erkölcsi kötelessége, hogy rész vegyen a politikai életben.”

Az irgalmasság cselekedeteit gyakorolva a püspökök együtt imádkoznak az idén májusban elhunyt Tempfli József megyés püspök sírjánál, illetve látogatást tettek az egyházmegyei Caritas Catholica által működtetett Szent Erzsébet Idősotthonban, ahol az intézet lakóival és munkatársaikkal találkoztak. A püspökök ellátogattak továbbá a nagyváradi Várba, ahol együtt imádkoztak a Szent László király által építtetett és a régészek által nemrég feltárt ősi székesegyház bejáratánál, majd szentmisét mutattak be a Vártemplomban.

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia következő plenáris ülését Kolozsváron tartják 2017. május 3-5 között a Kolozsvár-Szamosújvári Görög Katolikus Püspökség székhelyén. A Romániai Katolikus Püspökkari Konferenciát az ország római katolikus és görög katolikus püspökei alkotják, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát, illetve az egységet Szent Péter utódával, Ferenc pápával.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »