Rögbis arany után munkaszüneti nap a Fidzsi-szigeteken

Rögbis arany után munkaszüneti nap a Fidzsi-szigeteken

Frank Bainimarama, Fidzsi-szigetek miniszterelnöke munkaszüneti napot hirdetett annak tiszteletére, hogy az ország válogatottja csütörtökön diadalmaskodott a riói olimpia férfi rögbitornáján, és ezzel az ország történetének első ötkarikás érmét nyerte.

Rio: melyik magyar mikor látható?

A döntőben az óceániai ország együttese fölényes, 43-7-es győzelmet aratott Nagy-Britannia felett. A kormányfő a helyszínen szurkolt a válogatottnak a viadal mindhárom napján, amelyek szintén munkaszüneti napok voltak az országban.

„Ez egy csodálatos pillanat nemzetünk történelmében. Első aranyérmünket nyertük a nyári ötkarikás játékokon, minden Fidzsi-szigeteki rendkívül boldog otthon és szerte a világon” – mondta Bainimarama. Hozzátette, ünnepségekkel várják haza az olimpiai bajnok együttest, amelyre az egész ország rendkívül büszke.

A fővárosában, Suvában a Nemzeti Stadionban mintegy 15 ezer szurkoló követte végig a csapat mérkőzéseit egy óriáskivetítőn. A helyi idő szerint péntek délelőtt játszott döntő alatt a The Fiji Sun beszámolója szerint szinte megállt az élet a megközelítőleg 900 ezres lakosságú országban, és mindenki a televíziós közvetítést figyelte.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »