Rogán sem marad ki

Rogán sem marad ki

Eldőlt, amit már nagyjából egy hete is tudni lehetett, hogy Lázár János kancelláriaminiszter fogja vezetni a kormány új, stratégiai kabinetjét, míg Varga Mihály irányíthatja a gazdaságit.

Összhangban azzal, amit a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön bejelentett, mindkét testület célja a kormány döntéseinek előkészítése, illetve konkrét döntések meghozatala. Lázár János akkor úgy fogalmazott, hogy feladatuk „a miniszterelnök döntéseinek a megkönnyítése, támogatása és segítése”.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint mindkét kabinet tagjai valójában ugyanazok a miniszterek: Lázár János, Varga Mihály, Trócsányi László igazságügyi miniszter, illetve állandó meghívottként Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Vagyis hiába a sajtóban már egy jó ideje elemezgetett Lázár János–Rogán Antal-konfliktus, a két miniszter egy újabb grémiumban is együtt fog dolgozni.

Mindkét testület már konkrét témákat is kapott. A Lázár János által vezetett kabinethez fog tartozni például a brexittel – vagyis az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésével – kapcsolatos kormányzati álláspont kialakítása. Ez annak tükrében lehet érdekes, hogy Lázár János az elmúlt hetekben már többször is kimondta a kormányzati állásponttal ellentétesen, hogy jó szívvel ő nem tudna most az unióban való maradásra szavazni. De szintén a stratégiai kabinet foglalkozik majd a bürokráciacsökkentéssel csakúgy, mint a paksi beruházással.

A Varga Mihály irányítása alatt álló gazdasági kabinet már nem ennyire konkrétan nevesített ügyekkel, hanem az állami beruházásokkal, az adócsökkentéssel, illetve a gazdasági növekedés ösztönzésével foglalkozik majd.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 23.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »