Rock ’n’ roll a vasfüggöny mögött

Rock ’n’ roll a vasfüggöny mögött

Húsvétkor Kubában ad koncertet a Rolling Stones. A karibi szigetország az első ugyan, de nem az egyetlen a kommunista államok sorában, ahol Mick Jaggerék fellépnek. Ám ahogy Kubában, úgy az időközben leomlott vasfüggöny mögött sem a Stones számít az egyedüli nyugati rockbandának, amely zöld jelzést kapott a „rendetlenkedéshez”. Noha túlzás volna a rendszerváltás előszelének tekinteni e fellépéseket, közülük összeszedtük azokat, amelyek a kommunista rezsimek bukása előtt vagy közvetlenül utána a rock felszabadító energiájával és a szabadság ízével ismertették meg a kiéheztetett ifjúságot.

Fidel Castro forradalma után megállt ugyan az idő Kubában, de mára ott is felgyorsult a történelem. Úgy tűnik, az ország fél évszázaddal az 1962-es rakétaválság után is színtere civilizációs sorskérdéseket eldöntő eseményeknek. Alig egy hónapja két keresztény egyház csaknem ezeréves fagyos viszonyának a végére került itt pont Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozásával, miközben az amerikai–kubai viszony egy éve zajló enyhülése is újabb fokozatba kapcsolt: Barack Obama személyében 1928 óta először látogat amerikai elnök a szigetországba. A március végén esedékes hivatalos vizitet néhány nappal később a Rolling Stonesé követi majd.

„Sajnálom, hogy korábban nem ismertelek”

Jaggerék húsvéti havannai fellépése szintén a történelmi események sorába kívánkozik, hiszen utat nyithat a rock más külföldi sztárbandái előtt abban az országban, ahol a kommunista rezsim – különös figyelemmel a Beatlesre, Elvis Presley-re és persze a Stonesra – betiltotta, illetve évtizedekig cenzúrázta a rockzenét. Bár egy 1979-es fesztiválon Billy Joel, a John McLaughlin, Jaco Pastorius, Tony Williams alkotta Trio Of Doom dzsesszformáció és a könnyedebb stílusok képviseletében más külföldi sztárok is felléptek a kubai fővárosban, élő rockzenéről ott akkor még nem eshetett szó. Az enyhülés első és legbiztosabb jele az volt, amikor Castro személyesen avatta fel John Lennon bronzszobrát Havannában, beszédében pedig a néhai zenészt méltatva ilyeneket mondott: „Nagyon sajnálom, hogy korábban nem ismertelek.”

Ezek után több híres és hangos külföldi – javarészt deklaráltan baloldali vagy ateista – rockzenekar megfordult az országban: a walesi Manic Street Preachers 2001-ben, a Rage Against The Machine és a Soundgarden zseniális zenészeiből összeállt supergroup, az Audioslave 2005-ben, a brazil thrash metal horda, a Sepultura pedig 2008-ban.

Zajos imperialista bűbáj és révület

A Rolling Stones tehát nem az első, bár kétségtelenül a legnépszerűbb rockzenekar, amely felléphet Castro országában. Ugyanakkor ők az első világhírű nyugati rockbanda, amely átlépte a vasfüggönyt: 1967 áprilisában két koncertet is adtak Varsóban. Jaggeréket mindenhova ügynökök követték, és nem engedték ki a szállodából sem, miközben az utcán zavargások törtek ki, mert a párt az összes jegyre rátette a kezét.

A káderporontyok – hiába a párt intelmei – Keith Richards megvető odamondogatásai ellenére is révületbe estek a zajos imperialista bűbájtól, aminek következményeként egy évtizedig nem kerülhetett sor hasonló jeles eseményre Lengyelországban. Budapesten ebben az évben adott koncertet a Spencer Davis Group, aminek ’56 óta nem tapasztalt – és a forradalmat éltető skandálásokkal kísért – utcai csetepaté lett a következménye a kivezényelt rendőrök és a „huligánok” között.

A Stones aztán Jugoszláviába tett kitérőt európai turnéján: Zágrábban szintén duplázott, az 1976. június 21-én és 22-én adott koncertek pedig hatalmas sikerrel, különösebb rendbontás nélkül zajlottak le Tito országában. A zenekar ott volt a kelet-európai rezsimek összeomlásakor is: 1990-ben Václav Havel meghívására Prágában váltott ki eufóriát a Strahov-stadion közönségéből – köztük 15 ezer magyarból –, majd Berlinbe is átugrott, hogy kirúgja a falból az utolsó téglákat.

Másfél millió ember egyenruhásokkal

Roger Watersnak a Potsdamer Platzon tartott, gigantikus A fal koncertjét, az addigi idők legnagyobb rockfellépését azonban a Rolling Stones sem múlhatta felül. A Pink Floyd tagja 200 ezer ember előtt állt a színpadon – mások mellett a Scorpionsszal, Sinéad O’Connorral és Bryan Adamsszel – 1990. július 21-én. További félmillió ember a környező utcákból nézte az eseményt, amelyet 35 országban sugározták élőben a televíziók 500 millió embernek.

Minden idők talán legnagyobb nézőszámát hozta, bár a politikai események tükrében talán érthető módon feszültebb hangulatban zajlott a moszkvai Monsters of Rock fesztivál 1991 augusztusában. A Pantera, a The Black Crowes, a Metallica és az AC/DC fellépése több mint másfél millió embert – köztük több ezer egyenruhást – mozgatott meg a Tusino repülőtéren.

Oroszországban néhány nappal korábban zajlott az a katonai puccskísérlet, amely visszaállította volna a kommunizmust. A rekonkviszta nem jött össze, mint ahogy a csúcskorszakukat élő nyugati együtteseket sem fenyegette a bukás veszélye. Azóta sem okoztak olyan eksztázist közönségüknek, mint akkor és ott, a néhai Szovjetunió első és legnagyobb szabadtéri rockfesztiválján.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »