Robotok zenéltek a Budapest Aréna színpadán, itt járt a Kraftwerk

Robotok zenéltek a Budapest Aréna színpadán, itt járt a Kraftwerk

Kegyesek mostanában az égiek az elektronikus zenéket kedvelőkkel, hiszen a koncertszervezők szinte folyamatosan szállítják az éra szupersztárjait a hazai koncerthelyszínekre, elég csak megemlíteni a Depeche Mode-ot, ők valamivel több, mint egy év leforgása alatt már harmadjára is tiszteletüket teszik majd az országban a nyár derekán, aztán ott van az a Tony Hadley, aki a legendás Spandau Ballett énekeseként a legnagyobb arénákat töltötte meg zenekarával a nyolcvanasokban, ő a Dürer Kertben lép majd fel a hétvégén! A kisebb klubokat ellepő sztár DJ-kről pedig most inkább nem is szólnék, hiszen olyan zenekar érkezett szerda este a Papp László Budapest Sportarénába, ami fenekestül forgatta fel a hetvenes évek lagymatagnak éppen nem mondott zenei életét, s lett már ugyanabban az évtizedben stílusteremtő világsztár: a német precizitás és a zord technokrácia megtestesítőjéről, a KRAFTWERK-ről van szó. Ne lepődjenek meg, igen, így csupa nagybetűvel! Munkásságuk és a könnyűzenei életre gyakorolt hatásuk szinte felbecsülhetetlen érték. Szerintem nincs olyan ember a földön, akinek kapásból nem a Kraftwerk ugrana be az elektronikus zene említésekor. A csapat szerencsére nem először jár Magyarországon, voltak már többször a Kisstadion, de az Arénában és a Balaton Soundon is.

Idei turnéjuk különlegessége, hogy zenéjük mellett izgalmas 3D-s vetítéssel is elkápráztatják a nagyérdeműt, ami valljuk be, koncertek esetén nem túl gyakran fordul elő. A zenekar eredeti felállásából mára már sajnos csak Ralf Hütter maradt meg állandó tagként, de mivel a csapat már sorlemezeket nem készít, csak azt a szellemiséget viszik tovább, amit az alapítók egykor Kraftwerk néven megálmodtak, így talán a színpadra álló személyek kérdése nem is létfontosságú, még a legelvakultabb rajongóik között sem. A ’60-as évek végéig visszanyúló Kraftwerk-sztori nem mindennapi történet. A háború romjain újraépülő Németországban jó néhány fiatal ragadott hangszert, – ha volt rá lehetősége – és alapított zenekart. A Kraftwerk ötletgazdái, Ralf Hütter és Florian Schneider voltak, akik a Nyugat-németországi remschiedi művészeti akadémián találkoztak először egymással. Ralf orgonán, Hütter  pedig fafúvósokon játszott. ’68-ban meg is alakult a Kraftwerk elődje, az Organisation, ami merőben eltért zeneileg a hagyományos értelemben vett Kraftwerktől. A formáció experimentális, formabontó szerzeményei teljesen elütöttek az addigi folk és beat hatású zenéktől, amik akkoriban Németországban is divatosak voltak. A Neu!, a Tangerine Dream és a későbbi Kraftwerk megalakulásával létrejött egy új stílus, amit a zenetörténészek Krautrocknak neveznek, és onnan már a zenekarunk számára sem volt megállás. 1970-ben Ralf és Florian felvette a Kraftwerk nevet, Kling-Klang néven kiadót is alapított és onnan már csak profi szinten a zenélésnek szentelték minden idejüket. Mozgalmuk egyébként annyira sikeres lett, hogy amikor a Kraut elérte Anglia partjait, ott is fenekestül forgatta fel a kulturális életet, olyan zenészek kezdték másolni a német előadókat, mint David Bowie, vagy a Roxy Music, később pedig már a punk bandák is szívesen hivatkoztak a krautra, úgy mint majd a szintipop és a new és dark wave csapatok is. A Kraftwerk zenéjében már a hetvenes évek elején megjelent például a dobgép, ami akkor igen szokatlan volt egyéb, más zenekari berkekben is. Lemezeikre nem dalokat, hanem kísérletező jellegű kompozíciókat írtak, sokszor egy-egy témát, gondolatot, motívumot felölelve dolgozták ki a szerzeményeiket, példaként említhetem a Kraftwerk 1974-es, negyedik, minden szempontból átütő erejű albumát, az Autobahn-t. A zenekar a hetvenesek évek közepére kísérletezte ki máig is ismert hangzását. Az album szerzeményeinek hosszát, monotonitását, a végtelen autópálya zenére átültetett metafórája adta.

1974-ben senki sem volt arra felkészülve, amit a Kraftwerk akkor megalkotott. A modern elektronikus zene alapköve olyan erővel sújtott le a 70-es évek rockos hangzására, hogy mindjárt mindenki őket akarta másolni, ami nyilván nem volt egyszerű feladat, hiszen bonyolult, egyedi hangszereiket több ízben maguk építették, s a kor analóg szintetizátorainak az ára nagyjából a csillagos eget súrolta. ‘75-ben Karl Bartos érkezésével újabb erőre kapott a csapat, a Radioactivitat majd a ’77-es Trans Europa Express akkora siker volt, hogy tényleg beleremegett a világ zenei élete. Ezen lemezek dalai alapozták meg nem csak a már felsorolt zenei stílusokat, de például a hip-hop, majd a 80-as évek elején- közepén Chichagóba és Detroitba beszivárogva a klasszikus értelembe vett techno zene alapjait is ők szolgáltatták.

A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején megjelent korongjaik a Die Mensch Machine és a Computer Welt témafelvetésükben olyan kérdéseket is boncolgattak, mint a robotika, a robotizálás a hidegháború, az emberi elidegenedés. Dalaik nem csak a zenei, de az egyéb kulturális területeken is hatalmas változásokat eredményeztek, zenéjükkel sci-fi-írókat ihlettek meg, a koncertjeiken használt robotok pedig, nem egy vizuális alkotó fantáziáját mozgatták meg. Ám az évek során a folyamatos tagcseréktől terhelt zenekar – ahogy az lenni szokott – elfáradt, sorlemezt 1991-ben adott ki utoljára, The Mix címmel. Azóta különböző felállásokban járják a világot vagy jelentetnek meg díszdobozos kiadványokat, esetleg remix lemezeket. Zenéjük önmagában annyira futurisztikus, hogy időtállóságról felesleges is velük kapcsolatban említést tenni.

Budapestre szerdán a Ralf Hütter, Fritz Hilpert, Henning Schmitz, Falk Grieffenhagen felállásban érkeztek. Érdekességként megemlíteném, hogy az Aréna bejáratánál mindenki átvehette a maga 3D-s szemüvegét, s így pár perccel nyolc után a széksorokat ellephették a fehér szemüveget viselő fejek. A csapat negyed 9-kor indította el a dobgépeket, és adott egy igazán jó hangulatú, nagyjából két órás koncertet. A setlistet nem bízták a véletlenre, csak a legnagyobb slágerek rúghattak labdába. A Numbers és a Computerworld kombója adta meg az alaphangot és lendületet, majd jött a Home Computer és a Coldplay által is feldolgozott Computer Love. Amennyiben beszélhetünk a Kraftwerk kapcsán dalokról, néha-néha felfedezhető egy-egy dalnak nevezhető szerzemény a repertoárban, ilyen például az említett nagy közönségkedvenc Computer Love. Játokos dallamvezetése, – mai füllel hallgatva – picit bugyutának tűnő hangszerelése, ami szerintem egyfajta németes humornak is betudható a zenekartól, roppant széles mosolyt csalt az arcomra. Vagy ott volt az 1978-as Man Machine lemez The Model és Neon Lights című dala is. Amik egyébként a monoton és extrahosszú kompozíciók között – mint például a Tour De France, az Autobahn vagy a Trans Europa Express – igazán üdítőleg hatottak. Leszámítva a dobalapokat, a Kraftwerk szinte végig élőben játszotta le a dallamokat és hangokat, s bár nagyon rentábilis lehet egy-egy koncertjük, természetesen mindenkinek megvan a percre pontosan kiszámított szerepe a csontprofi produkcióban. Az „énekhangokat” és számítógépekkel modulált emberi szavakat vokoderrel hallhattuk vissza Hütter szájából, sőt néha egy-két billentyű elütést is felfedezhettünk, ám ezek az apró hibák élőbbé és emberibbé varázsolták az egész estét.

http://mno.hu/

A koncert csúcspontja a Radioactivity volt, már az intrót is hatalmas ovációval fogadta a közönség. A dal alatt is futó háromdimenziós vetítések rengeteget tettek hozzá a koncertélményhez, a zenekar által elmesélt, bonyolult ember és gép kapcsolatok a vetítésekkel sokkal érthetőbbé és befogadhatóbbá váltak egy átlag koncertre járónak is, a téma kedvelői pedig tényleg a paradicsomban érezhették magukat. Az első etapot a TEE zárta.

A ráadásban még kétszer jött ki a csapat. A The Robots alatt a színpadon a zenekar helyét átvették a már klasszikussá vált Kraftwerk koncertelemek, azaz a robotok. Akik nagy büszkeséggel beszéltek, vagyis énekeltek arról, hogy ők robotok és tele vannak energiával, sőt még táncolni is szeretnek. A ráadás második felvonására már visszatért a teljes csapat, hogy az Aero Dynamik, Planet of Vision és az elmaradhatatlan Boing Boom Tschak és Music Non Stop című dalokkal köszönjenek el a magyar rajongóiktól. A neonfénnyel díszített búvárruhákban pompázó tagok egyenként hagyták el a színpadot, s bevallom még sokáig tudtam volna hallgatni őket. S bár nem valószínű, hogy a Kraftwerk új albummal jelentkezne a közeljövőben, életművük még így is rengeteg lehetőséget tartogat.

S talán egy-egy mára már elfeledett kompozícióval megtűzdelt koncertjükön – ha egyáltalán lesz olyan – még magam is részt vehetek, hiszen a látottak alapján is, van még bőven kraft ebben az erőműben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »