Robbant a fertőtlenítőbomba

Robbant a fertőtlenítőbomba

Számos bukaresti és kolozsvári klinika, illetve több megyei kórház sem ment át a fertőtlenítőszerek ügyében indított ellenőrzésen. Dacian Cioloş kormányfő újabb, ezúttal a szerek koncentráltságát is figyelő vizsgálatot rendelt el, míg a főügyészség 25 intézmény székhelyén tartott házkutatást a Hexi Pharma termékei és szerződései után kutatva. A Bukarestben utcára vonult több száz tüntető az egészségügyi miniszter menesztését követelte, míg Liviu Dragnea PSD-elnök a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) összehívását kérte az ügyben.

hexi_tunti_b

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) összehívását kérte szombaton Klaus Johannis államfőtől Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a romániai egészségügyi rendszer egészét érintő fertőtlenítőszer-botrány kapcsán.

A Mediafax hírügynökség által idézett politikus szerint ugyanis fennáll a veszély, hogy az egyre inkább elmélyülő krízishelyzet nemzetbiztonsági üggyé fajul. Rámutatott, elérkezett a pillanat egy olyan nagy jelentőségű, drasztikus döntés meghozatalára, mely nemcsak a napi működésre teszi képessé a hazai egészségügyi rendszert, hanem a mostanihoz hasonló krízishelyzetek kezelésére is, utalva a Colectiv-tragédia kórházi fertőzésekben megbetegedett áldozataira, illetve az idei, több csecsemő halálához vezető kórházi fertőzésekre.

Klaus Johannis államfő az ügyben pénteken Facebook-oldalán úgy nyilatkozott, hogy „pontos elemzést” és „tiszta” sürgősségi tervet vár az egészségügyi minisztériumtól azon kórházak esetében, ahol rendellenességeket találtak. A Haxi Pharma cég nevéhez fűződő fertőtlenítőszer-botrány a hétvégén azt követően került újra a média és a politikum fókuszába, hogy pénteken este Bukarestben mintegy 700 személy vonult utcára tüntetni a romániai egészségügyi rendszer egészét érintő korrupció, és a szerintük annak kezelésére képtelen szakminisztérium ellen.

Az Egyetemi téren összegyűlt tüntetők „Ti űzitek ki az orvosokat az országból”, „Egészséget mindenkinek, nem csak a maffiozóknak!” „Intézkedéseket akarunk, nem ígéreteket” szlogeneket kiabáltak, és Patriciu Achimaş-Cadariu tárcavezető menesztését kérték, majd a kormány és a szaktárca székhelye felé vették az irányt. Többen úgy vélték, hogy az illetékesek el akarják tussolni azt a számos ember életére veszélyt jelentő körülményt, hogy a romániai kórházak zömét olyan cég látja el fertőtlenítőszerekkel, melyet azok hígításával vádolnak. Kifogásolták ugyanakkor, hogy a korábban elrendelt ellenőrzés során a szaktárca csupán a személyzet öltözetén és kezein ellenőrizte a szerek hatékonyságát, a szerek koncentráltságára nem terjedt ki a vizsgálat.

Dacian Cioloş kormányfő szombaton a kormány több, az ügyben érintett tagjával tartott sürgősségi megbeszélésen bejelentette, hogy újabb, a fertőtlenítőszerek hatékonyságát és koncentráltságát egyaránt érintő vizsgálat indítását kérte, melynek során minden egyes, a hazai egészségügyi intézményekben használt szert nagyító alá vesznek. Azt is elmondta, hogy azt az 50 kórházat, ahol az előző vizsgálat során rendellenességeket találtak, újabb ellenőrzésnek vetik alá.

Az ügyben pénteken Vasile Dîncu kormányfőhelyettes is megszólalt, aki szerint a fertőtlenítőszer-botrányt a rendszer hiányosságai okozták, és arra is rámutatott, hogy a hazai egészségügyi rendszerben uralkodó korrupció régi jelenség. Rámutatott, ki kell elemezni a helyzetet, és meg kell találni a megoldásokat a kezelésére. Dîncu úgy vélte, az esetleges menesztések nem fognak új helyzetet teremteni a rendszerben, és önmagukban nem orvosolják a problémát.

Az egészségügyi minisztérium pénteken hozta nyilvánosságra annak az 50 romániai kórháznak a listáját, ahol az ellenőrzések során rendellenességeket találtak. Ezek között kilenc bukaresti egészségügyi intézmény található, többek között két sürgősségi kórház és több neves fővárosi klinika, de számos megyei kórház sem ment át teszten.

Erdélyből a marosvásárhelyi és gyulafehérvári megyei sürgősségi kórház mellett a brassói gyermekkórház, a gyergyószentmiklósi városi kórház, a kolozsvári szívkórház és a kincses városbeli onkológiai intézet is megbukott az ellenőrzésen, utóbbi – mint arról beszámoltunk – épp Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter menedzsersége idején kötött szerződést a Hexi Pharma céggel. A szaktárca egyébként pénteken felszólította a megyei egészségügyi hatóságokat, hogy az ellenőrzések során a kórházak céggel kötött beszerzési szerződéseit is vizsgálják.

A Câmpulung Moldovenesc-i pszichiátriai kórház a hétvégén tisztító- és fertőtlenítőszer nélkül maradt, miután az ellenőrzések során a Hexi Pharma összes termékét lefoglalták a hatóságok. A rendőrség szombaton 25 romániai kórházban tartott házkutatásokat a cég termékei, illetve a vele kötött szerződések után kutatva, számos terméket, iratot lefoglaltak. A cég székhelye mellett annak raktárába, a tulajdonos otthonába, illetve számos romániai egészségügyi intézménybe is kiszálltak a főügyészség által indított vizsgálat keretében, melyben a betegségek kezelésének meghiúsítása, illetve termékhamisítás a vád. A fejlesztési minisztérium eközben arról számolt be, hogy megvizsgálta a Hexi Pharma által leadott uniós pályázatokat, ellenben mint kiderült, a cég a legtöbb esetben ezek leállítását kérte.

A Hexi Pharma-ügyben a rendőrség szervezettbűnözés- és terrorellenes egysége (DIICOT) is megszólalt, cáfolva a vádakat, miszerint feljelentés érkezett hozzájuk a cég tevékenysége kapcsán, de nem vizsgálták ki azt. Mint rámutattak, a panasz nem volt bűntetőjogi jellegű. Eközben Bogdan Tănase, az Orvosszövetség elnöke a Gândulnak adott interjúban megkérdőjelezte az egészségügyi vizsgálat eredményét, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a romániai kórházakban az a „politika”, hogy ne jelentsék a belső fertőzéseket.

Mint mondta, az orvosok félnek, hogyha megteszik, kirúgják vagy vizsgálat alá vetik őket, mivel a hazai rendszer inkább kedvez a menedzsereknek, mint az orvosoknak vagy pácienseknek. Elmondta, hogy létezik pár, a minisztérium által „kedvelt” beszállító cég, melyeket nem lehet megkerülni, melyek, annak ellenére, hogy sok más vállalat is van, uralják a piacot. „Szegény ország vagyunk, nem engedjük meg magunknak, hogy olcsón vásároljunk. Ez az egészségügyi rendszer mottója” – fogalmazott a Gândulnak a bukaresti onkológiai intézet sebészorvosa.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »