Risztov Évát kizárták a 10 kilométeres versenyből a hollandiai nyíltvízi Európa-bajnokságon

Risztov a bronzérmet érő pozícióban ért célba 10 kilométeren az úszók hollandiai nyíltvízi Európa-bajnokságán vasárnap, de utólag kizárták a versenyből.

A szám olimpiai bajnoka – aki Rio de Janeiróban a magyar úszócsapat legidősebb tagja lesz, és nagymedencében 800 méteren is rajthoz áll majd – a táv felénél még két másodperccel vezetett a világbajnoki címvédő francia Aurélie Muller előtt. 7500 méternél már a riválisa haladt az élen, ám kettejük között csupán néhány tizedmásodperc volt a különbség.

Végül a rendkívül szoros hajrában Muller és az olasz Rachele Bruni azonos idővel zárt, köztük még a célfotó alapján sem tudtak dönteni, így mindketten aranyérmet kaptak. A harmadikként beérkező Risztov Évát utólag kizárták a versenyből. A 24.hu szerint Risztov "a finisben rossz felé úszott és nem visszafordulva kerülte az utolsó bóját, hanem átúszott a kötelek alatt".

A szám másik magyar indulója, Olasz Anna a 13. helyen végzett.

A férfiak 10 kilométeres versenye 13 órakor rajtolt három magyar résztvevővel: az olimpiai induló Papp Márkkal, valamint Rákos Patrikkal és Székelyi Dániellel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »