Riói magyar záróra: amikor tényleg a részvétel a fontos

Riói magyar záróra: amikor tényleg a részvétel a fontos

A riói olimpia utolsó napján 12 sportágban avatnak bajnokot, és ebből kettőben lesznek érdekeltek még a magyar sportolók. Hajnali egytől rendezik a záróünnepséget, ahol a Rióban három arany- és egy ezüstérmet szerző úszó, Hosszú Katinka viszi majd a magyar zászlót..

A TELJES MAGYAR RIÓI PROGRAM – KATTINTSON!

Nem lesz egyszerű napjuk ma a még hátralévő magyar sportolóknak, akiknek a tisztes helytállás lehet az egyetlen céljuk. Férfi maratonfutásban Csere Gáspár és Józsa Gábor rajtol el, számukra talán az a legfontosabb, hogy teljesítsék a távot, és ha sikerül, eddigi legjobb idejük körül – akár meg is javítva azt – érjenek be a célba. Az ókori athéni nemes ifjú, Ladasz kései magyar utódai úgy vélik, számukra már az is győzelem, hogy ott lehetnek az olimpián.

Csere Gábor már várja a rajtot Fotó: Facebook

– Nagy megtiszteltetés, kihívás és egyben küldetés is számomra ez az olimpiai szereplés, nagyon várom már a rajtot – írta ki közösségi oldalára a 25 éves Csere Gáspár, aki egy bibliai idézettel is biztatja magát:

Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de az Úré a megtartás! (Példabeszédek 21:31).

Csere Gáspár egyébként tavaly ősszel a Berlin Maratonon 2:16:30-as idővel (36. hely) kvalifikálta magát a riói olimpiai játékokra. A 32 éves Józsa Gábor munka mellett edzett és jutott ki az ötkarikás játékokra, ami a mai világban azért nem mindennapi. Ő egy frankfurti maratonon futotta meg a szintidőt (2:18:45), és lett tagja az olimpiai csapatnak.

– Szépség és rossz is az a maratoni futásban, hogy azon az egy napon, azon a bő két órán múlik minden. Az olimpián a meleg miatt valószínűleg nem fogunk jót futni, de ha minden jól megy, el tudom képzelni, hogy megjavítom a legjobbamat, a 2:16:57-es időt – fogalmazott Józsa Gábor, aki háromszoros maratoni országos bajnok.

Hegyikerékpárban még Parti András lesz érdekelt magyar részről, ő szeretne a huszadiknál jobb helyen zárni az olimpián.

– Nagyon várom a versenyemet, és egyre motiváltabb vagyok. Beleadok mindent, hiszen négyévente van olimpia. A célt, hogy kijussak, elértem, most minél jobban szeretnék teljesíteni, a maximumot akarom nyújtani. Pekingben 23. lettem, Londonban pedig egy nagyon látványos, sziklás helyen nagyot buktam, a fotók bejárták a világsajtót. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, de egy rossz emlék maradt. Most kifejezetten jó erőben érzem magam, és ha egyessel kezdődne a helyezésem, egy álom valósulna meg – olvasható a 33 éves versenyző nyilatkozata a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján. Parti elárulta, három hetet töltött indulás előtt Livignóban, ez volt az olimpiai felkészülésében a pont az i-re. A riói versenypályáról elmondta, videókon és fotókon látta, ezek alapján nézőbarátnak tartja, hiszen a szurkolók könnyen beláthatják az egészet.

– Van a végén egy emelkedős rész, ami feküdhet nekem. Egy kör 4,6 kilométeres, várhatóan ebből hetet kell teljesítenünk, a győztes egy óra harminc és egy óra negyven perc között kell, hogy célba érjen, ez nagyjából 14 perc körüli köröket jelent – tartott röpke pályaismertetőt a magyar hegyikerékpáros.

A szám esélyesei a svájci Schuster, a francia Absalon és a cseh Kulhavy, és Parti András szerint ők állnak majd a versenyt követően a dobogón.

A záróünnepséget magyar idő szerint hétfőn hajnali egy órától rendezik, a szervezők pedig látványos show-t és valódi karneváli hangulatot ígérnek az eseményre. A ceremónián külön blokkot kap a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottsága, amely a tervek szerint egy nyolcperces előadásban mutatja be a játékok következő házigazdájának, Japánnak a kulturális hagyományait és technológiai vívmányait.

A záróünnepségen a Rióban három arany- és egy ezüstérmet szerző úszó, Hosszú Katinka viszi majd a magyar zászlót.

 

A magyarok zárónapi programja

 

Atlétika, Szamba sétány

14.30–17.15: férfi maraton (Csere Gáspár, Józsa Gábor)

Hegyikerékpár (Hegyikerékpáros Központ)
17.30–19.15: férfi verseny (Parti András)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »