Rio, rio, Hungario!

Rio, rio, Hungario!

A TELJES MAGYAR RIÓI PROGRAM – KATTINTSON!

Nagyon korán kell kelni, ha el akarunk jutni a festői Rodrigo de Freitas-lagúnához. Itt zajlanak a kajak-kenu versenyek, ez – ha van ilyen egyáltalán – a hatalmas város közepe táján található, a médiafalu viszont a város talán legtávolabbi szélén terül el, így egy átszállással legkevesebb másfél óra az út odáig. Ha fél kilencre ki akarok érni, akkor hétkor el kell indulni, ez hatórás kelést jelent, amivel nem volna különösebb gond, ha az előző nap utolsó versenye nem éjfélkor ért volna véget, egy óra haza, még írni is kell, van hajnali fél három is, mire elalszom.

Mindez persze nem panasz, csupán tény. Picit bosszantó tény, mert okosabb szervezéssel alighanem meghosszabbítható lenne az éjszaka fél órával is, ami nem hangzik soknak, de sok kicsi fél óra nagyon sokra tud menni ilyen körülmények között. A médiacenterből a Rodrigo de Freitas-lagúnához félóránként indul a busz. A selejtezők napján ez bőven elég, hiszen nagyon kevesen használják, a döntőkre viszont a reggeli órákban özönlenek a sajtómunkások. A 7.20-ast kell megcélozni, hogy a 7.50-esre normálisan felférjek, ami azt jelenti, hogy viszonylag a sor elején maradok, és várakozom harminc percet, amikor az előző busz dugig megtömve éppen elhajt. Így van esélyem ülőhelyet találni, ami cseppet sem mindegy, mert a fotósok hatalmas objektívei nagyon tudják nyomni az ember lábát és oldalát, amit nehéz háromnegyed órán át elviselni. Érthetetlen, hogy a menetrend ugyanaz a selejtezők napján, csúcsidőben és később, délelőtt is, amikor már mindenki kint van a pályán, akinek ott tudósítania kell.

A Rodrigo de Freitas-lagúna leírására nem vállalkozom, ezt látni kell, szavakkal talán lehetetlen lefesteni a szépségét. Csúcsos hegyek közé szorult, csak az egyik oldaláról indulva nem lenne szükség hegymászó-felszerelésre, arrafelé a Copacabana és az Ipenama part között félúton található Leblon strandra, azaz az Atlanti-óceánnál lyukadhatunk ki, az egyik hegy csúcsáról pedig a város fölé magasodó Megváltó Krisztus szobra, a Corcovado tekint le.

Stadionnak hívják a helyiek a verseny helyszínét, az egyszerűség kedvéért maradok ennél, szóval a stadionba a második döntős napon is eljött mintegy ötven magyar szurkoló. Egy részük vízipólós sapkát visel, nem tudom, ennek itt mi a jelentése, de nem is lényeges, sokkal fontosabb, hogy nemcsak a vízben, hanem a parton sem vallunk szégyent. Olykor hangosabban zúg a ria, ria, Hungária rigmus, majd a magyar aranyérmeknél – amelyekből, ugye, már kettőnél tartunk – a rio, rio, Hungario, a jelek szerint ez az eredetinek a speciális, ünnepi változata.

Természetesen Kozák Danuta az egyéni után megkapja az éltetést. Zseniálisan versenyzett, szerényen mosolyogva, szinte félszegen nyilatkozik. Pedig most vált éppen legendává.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »