Rió 2016: Kapás Boglárka éremért úszik, Hosszú és Cseh elődöntős

Csütörtökön folytatta szereplését a magyar női vízilabda-válogatott Spanyolország ellen. Bíró Attila lányai egygólos verséget szenvedtek a spanyoloktól. A cselgáncstornán a 78 kilós Joó Abigél és a 100 kilós Cirjenics Miklós is bemutatkozott, valamint a tollaslabdázó Sárosi Laura is. Az úszóinknál három aranyra is van esélyünk, Hosszú Katinka, Cseh László és Kapás Boglárka révén.

 

Úszás

 

Több magyar úszó is medencébe ugrott a nap folyamán. Elsőként Takács Krisztián  férfi 50 méteres gyorsúszásának előfutamában szerepelt, de 22.12-es idővel nem sikerült a továbbjutás és 17. lett.

 

Nem tudom, mit vétettem, amiért soha nem kegyeltek a századmásodpercek… – idézi Takács Krisztián szavait az úszószövetség Facebook-oldala. – Úgy éreztem, kifejezetten jó úszás volt, amikor visszanéztem, azt vártam, hogy 21-gyel kezdődjön az idő. A végén elég puhán értem be, nem tudtam azonnal erősen érinteni a panelt, meglehet, emiatt nem sikerült…

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11.
Hosszú Katinka a riói nyári olimpia nõi 200 méteres hátúszás versenyszámának elõfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 11-én. Hosszú Katinka bejutott az elõdöntõbe.
MTI Fotó: Illyés Tibor

 

A női 200 méter hát előfutamában két magyar is érdekelt volt nevezetesen Hosszú Katinka és György Réka is. Hosszú Katinka a harmadik futamban szerepelt és megnyerte saját futamát 2:06.09-es idővel ami az egész előfutam legjobbja volt. György Réka futamában 2:12.99-et úszott amivel nem sikerült továbbjutnia és a 22. helyen végzett.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11.
Cseh László a riói nyári olimpia férfi 100 méteres pillangóúszás versenyszámának elõfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 11-én. Cseh László bejutott az elõdöntõbe.
MTI Fotó: Illyés Tibor

 

Férfi 100 méter pillangón a komoly esélyesnek számító Cseh László is jól kezdett és megnyerte saját előfutamát, 51.52-es idejével és a második legjobb idővel sikerült továbbjutnia. A szám másik magyar indulója Pulai Bence 52.73-mal a 26. helyen zárt.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11.
Kapás Boglárka a riói nyári olimpia nõi 800 méteres gyorsúszás versenyszámának elõfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 11-én. Kapás Boglárka bejutott a döntõbe.
MTI Fotó: Illyés Tibor

 

Női 800 méteres gyorson is két magyarnak szoríthattunk Kapás Boglárka és Risztov Éva személyében. Viszont csak egyiküknek sikerült a döntőbe kerülés Kapás Boglárka 8:19.43-mal, új országos csúccsal a második idővel jutott a döntőbe, míg Risztov Éva a csalódáskeltő 14. helyen végzett.

 

A futamot akartam megnyerni, reméltem, picit élesebb lesz a verseny, de sajnos nem szorongattak meg, mert ha egymás mellett úszunk, picit mindenki rátesz kézzel is, lábbal is, akkor talán 8:32-nél jobb is lehetett volna. Ennyit akartam, hiába volt már reggel is viharos jókedvem, tudtam, nem én fogok ma 8:06-ot úszni, hanem Ledecky. – nyilatkozta a csalódott Risztov Éva az úszószövetség honlapjának

 

Éjjeli program magyarokkal 

 

03.35: női 200 m hát, elődöntő (Hosszú Katinka)

04.31: férfi 100 m pillangó, elődöntő (Cseh László)

 

Vízilabada

 

A magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzésén Spanyolország ellen szállt medencébe. Az első mérkőzésünket Kína ellen megnyertük, míg a spanyolok az Egyesült Államok ellen szenvedtek sima vereséget.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11.
Gangl Edina kapus a riói nyári olimpia nõi vízilabdatornáján a B csoport második fordulójában játszott Magyarország – Spanyolország mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 11-én. A magyar nõi vízilabda-válogatott 11-10-re kikapott.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

A mérkőzésen az első két negyedben kiegyenlített játék folyt és két negyed után 6-6 volt az állás. A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el, mikor is a spanyolok ezt a játékrészt 4-1-re nyerték. A végén hiába zárkóztunk fel egy gólra és volt esélyünk is az egyenlítésre, nem sikerült és egygólos vereséget szenvedtünk 11:10-es arányban.

 

A folytatásban magyar idő szerint szombaton 18 órától szállnak újra lányaink a medencébe az amerikaiak ellen.

 

Cselgáncs

 

A riói olimpia cselgáncsversenyének csütörtöki napján két magyar lépett a szőnyegre. Joó Abigél a legjobb 32 között fölényes győzelmet aratott a mongol Lhamdegd Pürevzsargal ellen. A folytatásban Jóó Abigél két jukóval legyőzte a japán Umeki Mamit a riói olimpia cselgáncsversenyének nyolcaddöntőjében. A negyeddöntőben a magyar versenyző útjába a címvédő amerikai Kayla Harrison került, akivel már nem tudott mit kezdeni és egy iponnal kapott ki a címvédőtől. Érdekesség hogy 2012-ben ugyanebben a szakaszban találkozott a két cselgáncsozó és szintén az amerikai győzött. A magyar a vigaszágon folytathatja ugyanúgy, mint 2012-ben is.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11.
Joó Abigél (fehérben) küzd a kubai Yalennis Castillo ellen a nõi cselgáncsozók 78 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkõzésén a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 11-én. Joó Abigél kikapott a vigaszágon, így hetedikként zárt.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

A nap másik magyar indulója a cselgáncsozók között Cirjenics Miklós  volt a 100 kilogrammosok kategóriájában. A legjobb 32 között azonban nem bírt német ellenfelével és már az első fordulóban búcsúzni kényszerült a magyar olimpikon. A német Karl-Richard Freytől kapott ki a rendes játékidőt követően egy iponnal.

 

Tollaslabda

 

Az olimpiák történetében húsz év után szerepelhetett magyar versenyző a tollaslabdázók között. Sárosi Laura a kilencedik helyen kiemelt  indiai Sindhu Venketa Pusarlától szenvedett kétszettes vereséget. Sárosi Laura legközelebb két nap múlva, szombaton lép újra pályára a világranglistán 20. kanadai Michelle Li ellen.

 

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11.
Sárosi Laura az indiai Puszarla Venkata Szindhu elleni csoportmérkõzésen a rió nyári olimpia nõi egyéni tollaslabdaversenyén a Rio de Janeiró-i Riocentro központ 4-es pavilonjában 2016. augusztus 11-én. Sárosi Laura kikapott elsõ mérkõzésén.
MTI Fotó: Illyés Tibor

 

Fura volt felmenni a pályára, és ennyi ember előtt játszani, nehezebb kiállni úgy, hogy ötvenöt hellyel előrébb van a világranglistán, és sokkal tapasztaltabb játékos nálam. Végig nagyon izgultam, teljesen más ez, mint azok a versenyek, amelyeken én játszom, nem szoktam top tízes játékosok ellen pályára lépni, ez egyelőre nem az én szintem, talán majd Tokióban, ha kijutok – nyilatkozta a magyar versenyző élete első olimpiai mérkőzése után.

 

 

 

Forrás: m4sport.hu, MTI, nemzetisport.hu

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »