Ringo Starr törölte észak-amerikai koncertjeit

Ringo Starr elkapta a koronavírust, ezért törölte most zajló észak-amerikai turnéjának következő állomásait.

Hírdetés

A 82 éves ex-Beatle otthonában gyógyul és reméli, hamarosan folytathatja a turnét, az All-Starr Banddel – mondta a dobos-énekes szóvivője a bbc.com-nak.
   
Ringo Starr és zenekara májusban Kanadában kezdte észak-amerikai koncertsorozatát, amelynek eddig több mint huszonöt állomásán léptek fel. A menedzsment először a vasárnapra a Minnesota állambeli Prior Lake-be tervezett koncertet mondta le az utolsó pillanatban, majd további öt estet töröltek október 4-től 9-ig – ezek három államot (Saskatchewan, Alberta, Brit Columbia) érintenek.
   
Az október 11-i seattle-i fellépésre egyelőre még lehet jegyet kapni, akárcsak a további amerikai és mexikói show-kra. „Amint újabb információink lesznek, azonnal közzétesszük azokat” – hangsúlyozta a szóvivő.
   
Sir Ringo Starr tavaly egy interjúban elmondta, hogy a pandémia korai időszakában nagyon ritkán mozdult ki otthonából, nehogy elkapja a COVID-19-et. Bár két dózis vakcinát is kapott, óvatosságból 2021-ben sem indult turnéra, csak idén májusban tért vissza a színpadra.
   
A zenész 1989-ben alapította All-Starr Band nevű formációját, amelyben rajta kívül is számos világhírű zenész játszik. Az évek során a csapatnak tagja volt mások mellett Joe Walsh, Peter Frampton, Todd Rundgren és Sheila E. is.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »