Rig Lajos: volt olyan egészségügyi dolgozó, aki két forint béremelést kapott, volt, aki egyet sem

Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének 44 napja van, hogy hivatalában maradjon, a Jobbik választási győzelme esetén újraalakítja az egészségügyi minisztériumot.

Úgy fogalmazott, mind a decemberi, mind a februári bejelentett ágazati béremelésnek “fekete leves lett a vége”. Mint kifejtette, a decemberi 12 százalék a “nesze semmi, fogd meg jól” kategóriába tartozik, mert noha sokaknak megemelkedett a bére, a bérminimumra kiegészítés összege ugyanennyivel lecsökkent, tehát “kaptak is meg nem is”.

Rig Lajos a második meglepetésnek nevezte a februári emelést, jelezve: volt olyan dolgozó, aki visszamenőleges hatállyal 2 forintot kapott, volt, aki 900-at, s ismer olyan mentőápolót, akinek nulla forinttal emelkedett a bére.

Ha erre képes az egészségügyi kormányzat, akkor már most le kellene mondania – vélekedett a politikus, hozzátéve: érthetetlennek tartja, hogyan jöhetnek ki nonszensz összegek a 180 ezer forintos szakmai minimálbér után.

A Jobbik képviselője a béruniót ajánlotta az egészségügyi dolgozók figyelmébe és azt is megfogalmazta: már nem Ausztriát vagy Németországot, hanem a visegrádi négyeket kell utolérni.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »