Rig Lajos: A tömeges felmondások miatt épp most dől be az egészségügy!

Rig Lajos: A tömeges felmondások miatt épp most dől be az egészségügy!

Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő délután posztolt arról a Facebook-oldalán, hogy

„ma, amikor tömegével állnak fel az egészségügyi dolgozók a rájuk erőltetett új jogviszony miatt, egyetlen kormánypárti képviselő sem jelent meg az  Országházban.” 

Úgy véli, szégyen, hogy miközben ma országszerte mondanak fel az egészségügyi dolgozók, komplett kórházi osztályok kerülnek veszélybe, üresek a kormányzati padsorok, ahogyan az is szégyen, hogy egy járvány kellős közepén sodorták bizonytalan helyzetbe az egészségügyi dolgozókat és az utolsó órában sem érdekli a döntéshozókat a véleményük.

A jobbikos politikus a napirend utáni felszólalásában „az egészségügyi dolgozók fekete napjáról beszélt”. Mint ismert, ma éjfélig van lehetősége az egészségügyi dolgozóknak arra, hogy aláírják a rájuk vonatkozó új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. 

Beszédében felidézte, 2020. októberében és novemberében egy olyan új egészségügyi salátatörvényt fogadott el a Ház, ami több részben szabályozta az egészségügyi dolgozók jogviszonyát. A kormánypárti politikus szinte kivétel nélkül csak az orvosok béremeléséről, illetve a hálapénz kivezetéséről beszélt, amikkel nincsen ember, aki ne értene egyet. Csakhogy ez a törvény sokkal többről szól, ahogyan a mondás is tartja, az „ördög mindig a részletekben lakik” – tette hozzá.

Mint mondta, 2021 március elseje az a nap, amikor alá kell írni az érintetteknek ezt a szerződést, aminek a részleteit még mai napig nem tudjuk. Fideszes politikusok hangoztatták, hogy harminc nappal a munkaszerződés aláírása előtt meg kell kapniuk az új szerződést, azt megismerniük, majd aláírniuk.

Hírdetés

Kiemelte, már ebben a pontban hazudott a kormány, mivel a dolgozók mindössze egy nyolc oldalas jogi formanyomtatványt kaptak, de a munkaszerződésükben csak a bérük volt felsorolva.

Rig Lajos hangsúlyozta, az egészségügyi rendszer nemcsak az orvosokból áll, összesen 75 ezer olyan egészségügyi szakdolgozó és kisegítő ember működteti ezt a rendszert a portásoktól kezdve a takarítókig. 

Az ő munkabérükkel kapcsolatban elhangzott a 72 százalékos béremelés, azonban a kormány megint „elfelejtett” hozzátenni egy adatot: ez a béremelés nem a 2020-as, hanem a 2016-os alapbér megemelését jelenti.

A jobbikos politikus elmondta, ha ma valaki megnézi az internetet, rendkívül sok egészségügyi dolgozó búcsúnyilatkozatát találja. Van aki 20, de akár 30 év után hagyja ott az egészségügyet, épp egy járványhelyzet közepén. Véleménye szerint felelőtlen döntés volt, hogy abban az időszakban egy ilyen jogszabályba kényszerítették bele a dolgozókat.

Az egészségügyben dolgozóknak két választásuk maradt: vagy eltartják a családjukat és aláírják, vagy nem élnek vele, hiszen a rájuk vonatkozó szabályok hátrányosan érintik, ezért inkább elhagyják a pályát, legalábbis hazánkat és Németországba vagy Ausztriába mennek, ahol tárt karokkal várják őket.

Ezekben az országokban ugyanis nem a 2016-os alapbér 72 százalékos béremelés összegéért, hanem nettó 2500 euróért dolgozhatnak napi 8 órás műszakban.

Az országgyűlési képviselő feltette a kérdést, hogy hol vannak a nagyhangú szakszervezeti vezetők, hol van Cser Ágnes, akinek a szakdolgozói érdekképviselet lenne a feladata? 

„Bízom benne, hogy 2022 után egy olyan érdekképviselet áll a dolgozók élére, ami nem a politikai szempontokat, hanem az ő érdekeit nézi”

– zárta beszédét Rig.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »