Riasztó méreteket ölt a menekültáradat a kassai vasútállomáson

Riasztó méreteket ölt a menekültáradat a kassai vasútállomáson

Alžbeta Gajdošová Keruľová, a kassai vasútállomás szóvivője szerint riasztó méreteket öltött az Ukrajna felől érkező menekültáradat. A rendőrség megerősítette a jelenlétét a pályaudvar környékén. A kialakult helyzettel a válságstáb is foglalkozik.

Gajdošová Keruľová elmondása szerint a menekültek vonattal és autóbuszokkal érkeznek az állomásra, naponta több nagyobb csoport is. Állítása szerint

Egy részük nyugat felé folytatja az útját, az osztrák, német vagy magyar fővárosba.

Hírdetés

“A helyzet azért is súlyos, mert még mindig tart a világjárvány, és ezek a menekültek teszt, reszpirátor és alapvető tisztálkodószerek nélkül érkeznek” – figyelmeztetett a szóvivő.
Ria Feik Achbergerová, a Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) szóvivője a TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a közlekedési vállalat már a belügyminisztériumtól és a közlekedési minisztériumtól is kért segítséget. Elmondása szerint a vasútállomás tele van harmadik országokból származó férfiakkal. Megjegyezte, hogy okmányok hiányában nem utazhatnak ingyen, mert ez a kedvezmény csak az ukrán állampolgárokat illeti meg.

“Mostanáig nem jelentettek rendbontást és más törvényszegést sem. Információink szerint ezek a személyek el készülnek hagyni Szlovákiát, és vissza fognak térni a származási országukba” – közölte Lenka Ivanová, a kassai kerületi rendőrség szóvivője.
Hozzátette: a válságstáb jelenleg megfelelő átmeneti helyiséget keres a menekültek részére, amely kapcsolatfelvételi pontként is működne, és tehermentesítené a vasútállomást.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »