RIA-RIA, HUNGÁRIA!

RIA-RIA, HUNGÁRIA!

hun.jpgA labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Strock kihirdette a franciaországi Európa-bajnokságra utazó játékoskeretet. Spíler gyorselemzés következik.

Erősségek

  • Király Gábor: A Hertha, a Crystal Palace, az 1860 München, és a Fulham egykori portása a jelenkori magyar futball állócsillaga, aki stabilitást tud adni a brigádnak a pályán belül és kívül egyaránt.
  • A védelem: Hátul egyben vagyunk, ez már a selejtezőkön is bebizonyosodott. A Fiola–Guzmics–Lang–Kádár négyes lábbal és fejjel egyaránt hatékonyan takarít a kapunk előtt, és ami még fontosabb, magabiztos a labdakihozataloknál. Ez a négyes fizikálisan is fel tudja venni a versenyt az ellenfelekkel. Erre főleg az izlandi óriások elleni brusztolásnál lesz biztosan szükség.
  • Eltalált arányok: Herr Strock remekül eltalálta az idősebb, rutinosabb, nemzetközi csatákban edzett „öregek” és a kevésbé tapasztalt, de lendületes és kreatív fiatalok arányát. Ez főleg a középpályára igaz, ahol a sokat látott Gera és Pintér remekül muzsikál együtt a 18 éves Nagy Ádámmal, és a 22 éves Kleinheisler Lászlóval. Juhász Roland is megélt sok nagy csatát, ami elsősorban a fiatal Lang Ádámnak jöhet jól egy-egy kiélezett szituációban.

Gyengeségek

  • Dzsudzsák Balázs: Nem jelent sok jót, ha egy játékos már csak a nevéből él, pláne igaz ez akkor, ha a szóban forgó pali még csak 29 éves, mint a válogatott hetese. Az ecsetfejű szélsőtől most éppen a Bursaspor akar megszabadulni, ami nem csoda, hiszen busás vételárát a török bajnokságban sem sikerült megszolgálnia. Utolsó jó meccsét a PSV Eindhovenben játszotta, de annak már öt éve. Bár pontrúgásból veszélyes, mezőnyben szürke, a körülötte tapasztalt felhajtás teljesen indokolatlan, az hogy hogyan lehet ő a csapatkapitány meg végképp talány. A bal oldalról nem érkeznek pontos beadások a kapu elé, ha a jobb oldalon játszik, akkor hiába húz befelé, a robbenezés nem az ő műfaja. Egy az egy ellen szintén gyenge, elvétve tud csellel levenni egy embert az ellenfélből.
  • Szalai Ádám: Róla szintén nehéz jót mondani, a legutóbbi, Elefántcsontpart elleni felkészülési meccsen a szurkolók hangos éljenzéssel vették tudomásul, hogy végre lecserélik. Szalai amellett, hogy be van oltva gól ellen, nem lehet bevenni őt az összjátékba, nem köti le a belső védők figyelmét. Nélküle erősebb lenne ez a keret. 

Lehetőségek

  • Fiola Attila: Az elmúlt időszak egyik legkellemesebb meglepetése. A válogatottban régóta hiányposzt a jobbhátvédé, a Puskás Akadémia játékosa azonban remekül megoldja ezt a feladatot, sőt, fellépeget a támadásokhoz és nem egyszer beadásokig is eljut. A mélységből érkező Fiola segítségével könnyedén alakíthatunk ki létszámfölényes szituációkat az ellenfél tizenhatosánál.
  • Nagy Ádám: Fényes jövő előtt áll a fiatal ferencvárosi középpályás, aki korát meghazudtoló érettséggel teszi-veszi a labdát, nagy területet képes bejátszani, és a védekezésből is kiveszi a részét. Igazi spíler! Játékintelligenciájával a csapat agya lehet, remekül ugratja ki a támadókat, képes váratlant húzni a kapu előtt, amivel meccseket dönthet el. Egyszerűen élmény nézni a játékát, meglepő lenne, ha a Fradiban kezdené az őszi szezont.

Veszélyek:

  • Meglepő nevek: Herr Storck nagy meglepetésre behívta a keretbe az MTK jobbhátvédjét is. A fiatal bekk az NB 1-ben már bizonyított, tétmérkőzésen azonban még nem lépett pályára a felnőtt válogatottban. Kérdés, hogy hogyan fogja bírni a nyomást, ha például a továbbjutásról döntő csoportmérkőzésen kell esetleg beugrani csereként. Azt pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem fogjuk bánni, ha Korhut játékára egyáltalán nem kerül majd sor. A Loki balbekkje szerintünk kevés a nemzetközi szinthez.
  • Kevés játékperc: Van néhány tagja a keretnek, akik nem jutnak elég szerephez a klubjukban, így a formájuk is elmaradhat azokétól, akik hétről hétre stabil kezdők. Ilyen például Stieber Zoltán, aki a 2015/16-os szezonban csupán 8 meccsen kapott lehetőséget, vagy Szalai Ádám, aki összesen csak 6 meccset játszott végig a Hannoverben. Rajtuk kívül sajnos Kleinheisler is csak elvétve kap szerepet a Werder Bremenben. Mindez a kritikus szituációkban hátrány lehet, a folyamatos játék során berögzült mozdulatok nem feltétlenül jönnek elő azoknál, akik csak perceket kapnak a klubjukban. Gólok, pontok múlhatnak ezen.

A Spíler szerkesztősége abszolút bizakodó a szereplésünket illetően, 4 pont megszerzését teljesen reálisnak tartjuk, amivel a továbbjutás sem lehetetlen. Kilenc nap és végre kezdődik! Hajrá, magyarok! 

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »