Rétvári: a megemelt nyugdíjak már megérkeztek

Már meg kellett érkeznie minden nyugdíjas bankszámlájára az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjnak – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Az államtitkár elmondta: amennyiben az idei pénzromlás mértéke nagyobb lesz, mint 1,6 százalék, abban az esetben év közben megemelik a nyugdíjakat, januárig visszamenőleg.

Mint mondta, az elmúlt években az infláció mindig alacsonyabb volt, mint amennyivel a kormány kalkulált, a nyugdíjemelés és az infláció különbözete pedig a nyugdíjasoknál maradt. Az elmúlt években a nyugdíjak összegszerű emelkedése – azaz a tervezett infláció – 21,1 százalék volt, de a tényleges infláció ennél jóval kevesebb volt és a kettő különbözete, 8,6 százalék a nyugdíjasoknál maradt, ez pont egyhavi nyugdíj összege – magyarázta.

Rétvári Bence szerint ebből a helyzetből mindenképpen nyertesen jönnek ki a nyugdíjasok, hiszen a nyugdíjuk megőrzi az értékét, másrészt ha a kormány magasabb inflációval számol, akkor még növekszik is.

Az államtitkár felidézte: 2010-ben vállalták, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »