Részegen mindent bevallottak: borozni hívtak majd baltával csaptak agyon egy férfit

Tizenegy év és hét év börtönre ítélte pénteken a Budapest Környéki Törvényszék azt a két vádlottat, aki 2012-ben megölt és elásott egy férfit – közölte a bíróság az MTI-vel. 

Az elsőrendű vádlott 2012 nyarán megismerkedett az utcán egy férfivel, meghívta magához borozni. Már erősen ittasan mentek át a másodrendű vádlotthoz, ahol összevesztek, majd az elsőrendű vádlott egy balta fokával kétszer fejen ütötte áldozatát.

A vérző fejű sértett menekülni próbált, az elsőrendű vádlott azonban utolérte, és fojtogatni kezdte, később pedig egy kővel többször, közepes erővel megütötte a fejét. A sértett elvesztette eszméletét és a földre zuhant, a vádlott pedig ekkor elhatározta, hogy végez vele. Az eszméletlen sértettet fejen rúgta, majd felszólította a másodrendű vádlottat, hogy álljon a nyakára, míg ő tartja a lábát.

Mindezt addig folytatták, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy a sértett meghalt. A holttestet az udvaron fóliába csavarták és gödörbe fektették, majd lomokat, építési hulladékot, közöttük nagyobb betondarabokat tettek rá, és földdel is elfedték.

A bíróság közleménye arra is kitért, hogy az elsőrendű vádlott részegen többször is elmondta a történteket, emiatt 2014 áprilisában a rendőrség telefontanú szolgáltatására érkezett bejelentés az ügyről.

Az ítélet nem jogerős.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »