Repülnének át a betolakodók Magyarországon, hogy elérhessék a „német” Kánaánt

Ismét tüntettek a bevándorlók Belgrádban, folyamatosan a magyar határ megnyitását követelik. A szerb fővárosban tartózkodó migránsok között az a hír terjed, hogy a népszavazás után egy-két nappal megnyílik előttük a magyar határ, és szabaddá válik előttük az út Németország felé.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Volt, aki az egyik német tévé adására hivatkozott, állítólag ott mondták be, hogy a magyarországi szavazás után a határok megnyitásáról dönthetnek. Egy másik fiatal férfi arról beszélt, hogy Ausztriában, Magyarországon és más országokban tartózkodó hozzátartozóitól azt hallotta, van remény, megbeszélés folyik a határok néhány napon belüli megnyitásáról.

Hozzá hasonlóan nyilatkoztak mások is, egyikük azt mondta, minden “menekült” boldog, és azt remélik, hamarosan továbbmehetnek, mert már nagyon hideg van, és túl sok a probléma a belgrádi várakozóhelyükön. A Budapesten tárgyaló szerb külügyminiszter, Ivica Dacic arról beszélt, hogy országát jelenleg nagy nyomás alatt tartják a migránsok, akik nem tudnak merre továbbmenni, de Szerbia egyelőre nem tervez rendkívüli intézkedéseket.

Most 6-7 ezer bevándorló van Szerbia területén, és ez a szám már túllépte az ország kapacitásainak a határait, ezért Szerbia elégedetlen, hogy az Európai Uniónak nincs egységes politikája ebben a kérdésben – mondta a tárcavezető.

Hétfőn az M1 stábját a szerb-magyar határon fekvő táborban lebontott sátrak helye, üresen maradt területek fogadta. Horgosnál is elterjedt a hír, amely szerint a bevándorlók Magyarország felé hamarosan elhagyhatják Szerbiát, ezért sokan összecsomagoltak.

Muci Attila, az M1 belgrádi tudósítja azt mondta, a migránsok többsége utolsó szalmaszálként kapaszkodik a hírekbe, napok óta a továbbhaladás reménye élteti őket. Hozzátette, a szerb fővárosban is alaposan lehűlt a levegő, legtöbben egy parkolóházban aludtak, oda húzódtak be az eső elől. A tudósító szerint, amikor elmondták a migránsoknak, hogy nem a határnyitásról szólt a referendum, nem sikerült őket meggyőzni, inkább hisznek a társaiknak, másrészt nem ezt a hírt szeretnék hallani.

hiradó.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »