Rengett a föld Észak-Koreában

Kisebb földrengés volt pénteken Észak-Korea nukleáris kísérleti telepe térségében, de a dél-koreai meteorológiai intézet szerint nem emberi tevékenység idézte elő, és már több ilyen történt azóta, hogy Phenjan szeptember 3-án végrehajtotta hatodik és eddigi legnagyobb kísérleti atomrobbantását.

A pénteki rengés 2,7-es erősségű volt, és három kilométer mélységben történt Észak-Hamgjong tartományban, a Punggje-ri kísérleti telep közelében. Az amerikai földtani intézet 2,9-esnek mérte a rengést, amely szerinte öt kilométeres mélységben történt – írja az MTI.

A szeptember eleji kísérleti robbantás 6,3-es erősségű földrengést idézett elő, és az azóta történt kisebb rengésekből szakemberek arra következtetnek, hogy a mesterségesen előidézett nagy földmozgás esetleg destabilizálta a környező hegyvidék szerkezetét. Az Észak-Korea tevékenységét figyelő, washingtoni központú, 38 North nevű csoport műholdképek alapján megállapította, hogy a kísérleti robbantás számos földcsuszamlást is előidézett a térségben.

A dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli nemzeti egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora is hangsúlyozta: abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, legalább 10-szer akkora (száz kilotonnás), mint a tavaly szeptemberi ötödik.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »