„Rengeteg álmunk van”

A hit ereje, nagyot álmodó munkatársak ötlete és egy pályázati lehetőség eredményezte, hogy négy évvel ezelőtt, 2018 júniusában elindult a Magyarországi Református Egyház eddigi legnagyobb esélyteremtő programja, a Bárka tábor első turnusa. Az európai uniós pályázati forrásokból megvalósuló projekt négyéves időtartamra szólt – ez tehát az utolsó év. A nagy sikerre és a hatalmas igényre tekintettel azonban a Zsinati Hivatal Pályázati Irodája folyamatosan azon dolgozik, hogy legyen folytatása a programnak. Az eltelt évek tapasztalatairól és a jövő terveiről Kósa Mónikával, az iroda vezetőjével beszélgetett a Reformátusok Lapja – ebből közlünk most részletet. A teljes interjút az újság legfrissebb számában olvashatják el.

Kinek a fejéből pattant ki a Bárka tábor ötlete?

A Bárka 2017-ben európai uniós pályázat keretén belül indult, a gyökerei azonban jóval korábbra nyúlnak vissza. A tábor erősen épít az egyház felzárkózási területen végzett sokéves munkájára. Először – pályázatokból – tizenkét tanodát álmodtunk meg, amelyek a tanítási hónapokban működő, de iskolán kívüli, a tanórák utáni tanulást, felzárkózást, egyben családokat segítő intézmények. Azonban azt tapasztaltuk, hogy sajnos az ide járó gyerekek nyaranta sokszor csak kallódtak. Emlékszem, amikor Nagy Krisztina kolléganőm, aki maga is tanodát vezet, hozta boldogan ezt a pályázatot, mert szerette volna, ha ezekkel a gyerekekkel a nyári időszakban is foglalkoznak. Az akkor még néhány száz fős kis tábor ötlete azonban hamar kinőtte magát, hiszen a tanodarendszer mellett nevelőszülői hálózatunk és iskoláink is vannak, ahol ugyancsak sokan vannak a hátrányos helyzetű gyerekek – nekik ugyanúgy szerettünk volna aktív és értelmes nyári kikapcsolódást nyújtani. Időközben egyre több gyerkőccel számoltunk, így mire megkaptuk a jóváhagyást a pályázat indítására, éreztük, hogy nagy lehetőség kapujában állunk. Amikor viszont megnyertük a pályázatot, kicsit megijedtünk.

Kosa mónika

Fotó: Sebestyén László

Akkor tudatosult, hogy ezt meg is kell valósítani?

Igen, mert közben eltelt másfél év. Megváltoztak a körülmények, az árak jelentősen megnövekedtek. Rájöttünk, hogy egyáltalán nem elég a támogatás arra, hogy hatezer-ötszáz gyermeket nyaraltassunk. Akkor odamentem Gér András zsinati tanácsoshoz, megmutattam, hogy ez a helyzet, és feltettem a kérdést: most mi legyen? Súlyos milliókról volt szó. A tanácsos úr azt felelte, hogy erre most képtelen válaszolni, időt kér. Eltelt körülbelül három óra, amikor bejött hozzám, és azt mondta: „Imádkozni kezdtem az irodámban, mert nem tudtam, hogyan tovább, és akkor elém jött az ige: »Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.« (Jk 4,17)” Meghatározó pillanat volt ez, fejest ugrani valamibe, amiben ennyi a megválaszolatlan kérdés. De ott volt bennünk a bizonyosság, hogy mi itt most megkaptuk a jóváhagyást és az áldást, hogy elinduljunk ezen az úton. És megdöbbentő talán, de valóban jöttek a támogatások: milliós és néhány ezer forintos felajánlások egyaránt, egészségügyi kivizsgálások, gyógyszer- és ruhaadományok – minden, amire szükségünk volt, egyszer csak megjelent, összeadódott, és lett Bárka tábor.

Említette, hogy hatezer-ötszáz gyerek nyári táboroztatását vállalták, ám közbejött egy világjárvány. Mennyit sikerült teljesíteni?

Több mint négyezer gyermeket vittünk már táborba, az első két évben tizennyolc turnust szerveztünk – ez a koronavírus-járvány miatt tavaly és idén összesen legfeljebb tizenegy lehet.

Mi történik a pandémia miatt lemaradt gyermekekkel?

Az elmaradt táborokat mindenképpen pótolni szeretnénk, ez a pályázatunk miatt is fontos. A turnusokat remélhetőleg jövőre megtartjuk.

barka01.jpg

Úgy tudjuk, ebben az évben új csoporttal bővül a táborozók köre.

Szerettük volna meghálálni az Országos Mentőszolgálatnak a jelenlegi járványhelyzetben végzett áldozatos munkájukat, ezért lehetőséget adtunk a dolgozók gyermekeinek a részvételre. Húsz fő jelentkezett, és mi szívből örülünk nekik.

A Bárka tábor különleges módszerrel, az élménypedagógiával igyekszik változtatni a gyermekek sorsán. Sokan vannak, akik szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy lehet-e érdemi fejlődést elérni egy hét alatt.

Én is közéjük tartoztam. Amikor megírtuk a pályázatot, és az „élménypedagógiai foglalkozás” kifejezést használtuk, sejtelmem sem volt arról, hogy ez mit takar. Pedagógiai ismereteim ugyan voltak, de ennek a módszernek az átütő erejét akkor éreztem meg, amikor bementem egy ilyen foglalkozásra.

Ezt a módszert, illetve az eredményeit testközelből látva van, amiről máshogyan gondolkodik, mint a táborok előtt?

Igen. Az egyik ilyen programra a csoportvezető hozott húsz darab colstokot (összehajtható hosszúságmérő – a szerk.). Kiosztotta, majd amikor eljutottak odáig, hogy tudtak virágot, kishajót, miegyebet formálni belőle, jött a feladat: építsenek belőlük közösen egy templomot. És elkezdett működni a csoport: valaki az „építkezés” vezetője lett, más a torony, a fal, az ablak kialakításában vett részt. Ketten kívül rekedtek – elkezdtek gondolkodni, hogyan hívhatnák be őket is maguk közé. Mindezt olyan gyerekek csinálták, akiknek azelőtt az is nehézséget okozott, hogy egymáshoz érjenek. Különböző társadalmi rétegekhez tartoztak, korábban soha nem találkoztak, most pedig együtt álltak, és meg kellett valósítaniuk közösen egy feladatot. Ennek elképesztő ereje van. A „játékkal” még nem ért véget a dolog, mert ezután jött az események feldolgozása: elkezdtek megfogalmazni önmagukról és a többiekről olyan dolgokat, amelyekről korábban nem gondolkodtak, nem beszéltek. Ez a módszer szoros kapcsolódásokat teremt, és ez a valódi integráció. Foglalkozásról foglalkozásra olyan barátságok alakulnak ki, amelyek miatt a tábor végén zokogva búcsúznak el egymástól és tőlünk.

Amikor a pályázatban leírt élettelen szavakat – integráció, együttműködés, fejlesztés, élménypedagógia – a táborban élővé tesszük, az maga a csoda.

A projekt elviekben idén véget érne, de tavaly elindították a közösségi finanszírozás lehetőségét, hogy legyen jövője a Bárka tábornak. Mire jutottak? Mik a terveik?

Cégeket, illetve más potenciális támogatókat kerestünk fel, és készítettünk egy dokumentumfilmet a táborról, amelyet szeptemberben szeretnénk bemutatni. Az egyik főszereplője egy tizenhét éves, nevelőszülői hálózatból érkező fiú, aki tavaly nyáron utoljára vett részt táborozóként a programban, idén pedig már önkéntesként várjuk vissza. Remélem, hogy újabb pályázati lehetőségekkel és egyházunk támogatásával még sok Bárka tábort szervezhetünk az eljövendő években. Terveink vannak arra vonatkozóan is, hogyan lehetne a Bárka több nyári tábornál. Szeretnénk, ha lenne saját helyszínünk, ahová év közben is el lehet hozni csoportokat élménypedagógiai foglalkozásokra. Rengeteg álmunk van, amelyek pályázatait most írjuk. Bízunk abban, hogy támogatókra találunk, és lesz folytatása a programnak.

A Bárka tábor a Magyarországi Református Egyház eddigi legnagyobb esélyteremtési programja, amelynek jóvoltából – az eredetileg tervezett négy helyett – öt év alatt hatezer-ötszáz gyermek táborozhat ingyenesen két helyszínen, Balatonfenyvesen és Balatonszárszón. A nyolcszázmillió forintnyi európai uniós pályázati forrásból megvalósuló eseménysorozatban többek között hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, valamint sérült gyerekek vehetnek részt. A gyerekek az MRE önkénteseinek és a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely munkatársainak köszönhetően élménypedagógiai fejlesztő foglalkozásokon és jól szervezett szabadidős programokon keresztül szerezhetnek életre szóló élményeket. A Bibliából származó elnevezés adja a program kerettörténetét is: a résztvevők ehhez kapcsolódó szerepeket kapnak. Így lehetnek a főszervező Zsinati Hivatal munkatársai „hajóácsok”, a turnusvezetők „felfedezők”, az élménypedagógiai foglalkozásokat vezetők „kapitányok”, a szabadidő-szervezők „kormányosok”, a gyerekek szükségleteiért felelős önkéntesek „fedélzetmesterek”, a lelki vezetők „halászok”, a gyermekek pedig „matrózok”.

A Kósa Mónikával készült teljes interjút a Reformátusok Lapja lefrissebb számában olvashatják. Keressék a gyülekezetekben és az újságárusoknál!