René Guénon: Néhány szempont a hal szimbolikájához

A hal szimbolikája, [1] amely számos tradícióban, köztük a kereszténységben is megtalálható, rendkívül komplex, és nagyon sok aspektusa van, melyeket élesen meg kell különböztetni egymástól. Ami a szimbólum eredetét illeti, úgy tűnik, Északról származik, és talán egyenesen hyperboreai eredetű. [2] Tetten érhető Észak-Németországban és Skandináviában, [3] és az itt található szimbólum valószínűsíthetően közelebb áll az eredetihez, mint a Belső-Ázsiában lévő, ahova kétségtelenül az a nagy áramlat vitte, amely magából a Primordiális Tradícióból eredt, és amely életet adott India és Perzsia doktrínáinak. Hovatovább, általánosságban szólva, legfőképpen Észak azon népeinek szimbolizmusában van jelen, melyekben bizonyos tengeri élőlények megtalálhatóak, mint például a polip, amely különösen elterjedt a skandinávok és a kelták körében, valamint a korai Görögországban is megtalálható a mükénéi díszítések egyik fő motívumaként. [4]
Egy másik tény, amely alátámasztja ezeket a szempontokat, hogy Indiában a halként történő megnyilvánulást (Matsya-avatāra) Viṣṇu legelső manifesztációjának [5] tekintik, amely a jelen ciklus legelejét jelöli, és amely ezért közvetlen kapcsolatban áll a Primordiális Tradíció kezdetével. Ebben az összefüggésben nem szabad elfelejteni, hogy Viṣṇu az isteni princípiumot reprezentálja, különösen annak világ-megőrző aspektusát; ez a funkció nagyon közel áll a Megváltóéhoz, amely, még pontosabban, egy partikuláris esete a Megőrző tágabb funkciójának; és valóban, a Megváltó az, amelyként Viṣṇu néhány manifesztációja megjelenik, és ez egybeesik a világ történelmében bekövetkező krízisek momentumaival. [6] A Megváltó ideája explicit módon kapcsolódik a hal keresztény szimbolikájához, mivel a hal Krisztust jelképezi, melynek görög megfelelőjéről, az Ichthus-ről úgy tartják, hogy a Iesous Christos Theou Uios Sôter (Jézus Krisztus Isten Fia a Megváltó) szavak kezdőbetűiből áll össze. A Krisztussal való összefüggése miatt még nem tekinthetjük ezt az utolsó szót annyira magától értetődőnek, hiszen neki más ismertetőjegyei is vannak, melyek sokkal közvetlenebbül utalnak más attribútumaira, melyek nem fejezik ki a megváltói funkciót.
Az előző Mahā-Yuga végén Viṣṇu hal formájában megjelenik Satyavratának, [7] aki Vaivasvata [8] név alatt a jelen ciklus urává vagy törvényhozójává válik. Azt mondja neki, hogy a világot el fogja pusztítani az özönvíz, és azt parancsolja neki, hogy építsen egy bárkát, ami tartalmazza az eljövendő világ csíráit; azután, mindig ugyanabban a formában, ő maga vezeti a bárkát a kataklizma idején a vizeken keresztül; és még figyelemre méltóbb, hogy az isteni hal által vezetett bárka eme megjelenítésének megvan a megfelelője a keresztény szimbolikában is. [9] Mármost a bárkát, ahogyan a hajót is, [10] gyakran tartják a templom egy formájának; a hindú és a keresztény szimbolizmusban kifejtett idea ezért egy és ugyanaz.
Matsya-avatārának van egy másik aspektusa, amelyet kiváltképp érdemes megjegyeznünk: a kataklizmát követően a jelenlegi Mahā-Yuga legelején ő hozza el a Vedát az emberiségnek, amely, minthogy etimológiailag a szó a vid (tudás) gyökből ered, maga a szakrális tudás; ez pedig félreérthetetlen utalás a primordiális Kinyilatkoztatásra és a Tradíció nem emberi eredetére. Azt mondják, a Veda fennmarad örökké, minthogy önmagában áll, világokat megelőzően; ez önmagában elrejtve vagy beburkolva megmarad a ciklusokat elválasztó kozmikus kataklizma idején, hogy aztán újra megnyilvánuljon. A Veda örökkévalóságának tételezése közvetlen összefüggésben áll a hang többi érzékszervi képességhez viszonyított primordialitásának kozmikus felfogásával. A hang képessége az éterhez, ākāśához tartozik, amely az első az elemek között; [11] és ez a felfogás végső soron ugyanaz, mint amit más tradíciók kifejeznek, amikor az Ige általi teremtésről beszélnek: a primordiális hang az isteni megnyilatkozás, ami által, a Genezis első fejezete szerint, minden dolog létrejött. [12] Ezért mondják, hogy az első korszakok ṛiṣiei vagy bölcsei „hallották” a Védát: a kinyilatkoztatás, ami olyan, mint a Szent Szó műalkotása, szigorúan egy olyan hallgatósághoz szól, amely képes azt befogadni; és az ezt jelölölő śruti fogalmának szó szerinti jelentése: „az, amit meghallottak”. [13]
A kataklizma során, amely a jelenlegi Mahā-Yugát elválasztja az előzőtől, a Veda el volt rejtve egy kagylóban (śankha), amely Viṣṇu fő attribútumainak egyike. A kagylóról úgy tartják, hogy tartalmazza az elpusztíthatatlan primordiális hangot (akṣara), az Oṃ szótagot, amely mindenekelőtt a neve a három világban megnyilvánuló Szent Szónak, miközben egy másik összefüggése szerint a Szó három betűje vagy mātrāja [AUM], a három Vedának az esszenciájáját jelöli. [14] Hovatovább, ez a három elem, ha visszavezetjük őket eredeti geometriai alakjukra, és grafikusan egy bizonyos módon elrendezzük őket, kifejezetten a kagyló alakját mutatják; és ennél is figyelemreméltóbb egyezés, hogy ilyen alakja van az emberi fülnek, a hallás szervének is, amelynek ahhoz, hogy fel tudja fogni a hangot, olyan természettel kell rendelkeznie, amely összhangban van a hang természetével. Mindez tisztán kötődik a kozmológia legmélyebb misztériumaihoz.
Ahogyan Viṣṇu Indiában, a szintén hal formájában megjelenő, sokak által kifejezetten Krisztus-alaknak [15] tartott káldeus Oannēs is a primordiális doktrínát tanítja az embereknek – feltűnő példája ez annak az egységnek, amely megmutatkozik a legkülönbözőbb tradíciók között, annak az egységnek, amely megmagyarázhatatlan marad, amennyiben nem ismerjük el azok kötődését egy közös eredethez. Oannēs vagy Dagon szimbolizmusa mindemellett úgy tűnik, hogy nemcsak általánosságban a hallal áll összefüggésben, hanem még inkább a delfinnel; a görögöknél a delfin Apollōn kultuszával [16] állt kapcsolatban, és Delphoi is innen kapta a nevét; és különösen lényeges, hogy ezt a kultuszt hivatalosan is hyperboreai eredetűként ismerték el. Oannēs és a delfin közötti kapcsolat (melyhez hasonló kapcsolatra ezzel szemben Viṣṇu megnyilvánulását illetően nincs tiszta utalás) mindezeken túl magától értetődővé teszi a közeli kapcsolatot a delfin-szimbólum és a „tenger hölgye” [17] (a görögök Aphroditē Anadyomene-je [tengervízből kiemelkedett]) között; ő az, aki különféle nevek alatt, úgy mint Iśtār, Atergatis és Derceto, Oannēs hitveseként vagy megfelelőjeként jelenik meg, amely ugyanannak a princípiumnak a komplementer aspektusát szimbolizálja – vagy a śakiját, ahogyan a hindú tradíció nevezné őt. A „lótusz hölgye” (Iśtār, hasonlóan a héber Eszterhez, „lótuszt” jelent, és néha „liliomot” is, mely két virág a szimbolizmusban gyakran felcserélhető), hasonlóan a Távol-keleti Kwan-yin-hez, egy arculatában, a tengerfenék istennője.
Hogy teljessé tegyük ezeket a megjegyzéseket, a babilóniai Ea-nak, a „mélységek urának” alakja, amely olyan lényként van ábrázolva, amely félig kecske, félig hal, [18] azonos a zodiákus Bak (Capricorn) jegyének alakjával, sőt talán annak prototípusa; fontos feleleveníteni ebből a szempontból, hogy a Bak jegy összefüggésben áll a téli napfordulóval. A makara, amely a hindú Zodiákusban a Bak megfelelője, nem különb a delfinnél; emiatt a delfin és a polip közt fennálló szimbolikus szembenállás gyökereinek meg kell lennie a Bak és a Rák (Cancer), a napforduló két jegyének szembenállásában (Indiában a Rák megfelelője egy angolul „crabnek” nevezett rákfajta) vagy a Mennyország kapujának és a Pokol kapujának, a Janua Coeli és a Janua Inferni szembenállásában; [19] és ez megmagyarázza, miért találjuk ugyanezt a két állatot együtt bizonyos esetekben, mint például Delphoi háromlábú oltára alatt, és a napszekeret húzó csődör lábai alatt, ahogy megjelöli azt a két kitüntetett pontot, amelyeket a Nap érint éves útja során. Fontos, hogy ne tévesszük össze a két kérdéses jegyet a Zodiákus egy másik jegyével, a Halakkal (Pisces), aminek a szimbolizmusa különböző, és aminek alapvetően kizárólagosan a hal szimbolikájához kellene tartoznia, különösen a „vitális princípium” és a „termékenység” vonatkozásában (mindenekelőtt spirituális értelemben, ahogyan az „utódokat” értik a Távol-Kelet tradicionális nyelveiben). Ezek más aspektusok, melyek szintén kapcsolódnak a Szent Szóhoz, mindazonáltal ezeket élesen el kell választani attól, ami megnyilvánítja őket, ahogyan láttuk a hal két attribútuma, a Kinyilatkoztató és a Megváltó esetében.
JEGYZETEK[1] Symboles Fondamentaux de la Science Sacree, 22. fej. [A cikk angol forrása; A cikket tartalmazó mű forrása]
[2] Ld. René Guénon: The Wild Boar and the Bear in Studies. In Comparative Religion, Vol. I. No. I. 36–41. o. [Magyarul: A vadkan és a medve]
[3] Ld. Charbonneau-Lassay: Le Poisson. In Regnabit, 1926. december.[4] A polip karjai a skandináviai ábrázolásokon általában egyenesek, míg a mükénéi díszítéseken feltekertek. Itt a szvasztika vagy más ebből eredő figurák is nagyon gyakran megtalálhatóak. A polip mint szimbólum a Zodiákus Rák jegyével áll kapcsolatban, amely egyezik a nyári napfordulóval és a „tengerfenékkel”; ezért annak „ártó értelmében”, amellyel olykor rendelkezhet, a nyári napforduló pontja a Pokol Kapuja, a Janua Inferni.
[5] Az „inkarnáció” szokásos nyugati terminológiáját nem használjuk itt, mivel eléggé pontatlan; a szó eredeti értelmében az avatāra az isteni princípium „alászállását” jelenti a megnyilvánult világba.[6] Jegyezzük meg ebben az összefüggésben, hogy Viṣṇuutolsó manifesztációját, Kalki-avatārát, „aki egy nagy fehér lovon ül”, és akinek el kell jönnie a jelen ciklus végén, úgy jellemzik a Purānák, mint aki teljesen egyezik az Apokalipszisben találhatókkal, amelyek Krisztus „második eljövetelével” állnak összefüggésben.[7] Ez a név szó szerint azt jelenti, hogy „az igazságnak elkötelezett”; és az „Igazság” eme ideája megtalálható a Satya-Yugaelnevezésben is, amely az első ama négy korszak közül, amelyekre a Mahā-Yuga feloszlik. Megjegyezhető még a hasonlóság a Satya és a Saturnus elnevezések között, mely utóbbit a nyugati antikvitásban pontosan az Aranykor urának tartottak; és a hindú tradícióban a Saturnusszféráját Satya-Lokának hívják.
[8] Aki Vivasvattól ered, aki a Nap sokféle formájában megjelenő tizenkét Ādityaegyike, melyek megfelelésben vannak a Zodiákus tizenkét jegyével, és amikről azt mondják, hogy egyszerre kell megjelenniük a ciklus végén.[9] Charbonneau-Lassay fent említett művében idézi: van egy „figurákkal teli főpapi miseruha, amelyet a 8. vagy 9. századi lombardi püspökök maradéka viselt, és amelyen látható egy hajó, amelyet egy hal vezet, amely maga Krisztus, ahogyan fenntartja az Egyházat”.
[10] Az ősi Rómában a hajó Janus egyik emblémája volt, ahogyan a két kulcs is, és mind a hajó, mind a kulcsok, a Pontifex Maximus címmel együtt a pápaság legfőbb jelképei közé tartoznak.[11] Fordított módon, amikor egy ember haldoklik, az első elveszített vagy visszavont képessége normális esetben a föld elemmel analóg szaglás, majd a víz elemmel analóg ízlelés, majd a tűz elemmel analóg látás, majd a levegő elemmel analóg tapintás, és végül a hallás, amely, mint láttuk, az éternek felel meg. Ld. La théorie hindoue des cinq éléments in Etudes Traditionnelles, 1935. [Magyarul: Általános bevezetésa hindú doktrínák tanulmányozásához][12] Vö. Szent János Evangéliumának elejével.
[13] A śruti és a smṛitiközötti különbség és kapcsolat vonatkozásában ld. Man and his becoming according to the Vedanta, 1. fej.[14] Ugyanennek az AUM ideogrammnak a korai kereszténységben való jelenléte kapcsán ld. Le Roi du Monde, 4. fej. [Magyarul: AVilágkirály][15] Ebben az összefüggésben érdekes lehet megjegyezni, hogy a halfej, amely formát Oannēs papjainek fejfedője öltött, egyúttal a keresztény püspöksüvegek formája is.
[16] Ez megmagyarázza, miért kötik össze a delfin szimbólumát a fény ideájával. Ld. L. Charbonneau-Lassay: Le Dauphin et le crustacé. In Regnabit, 1927. január, és in Le Bestiaire du Christ, 98, 5. fej. Érdemes még itt megjegyezni, hogy a delfint az antik időkben a hajótöröttek megmentőjeként tartották számon. Arion legendája nyújtja a legismertebb példáját ennek.
[17] A „tenger hölgyét” nem szabad összetéveszteni a hableánnyal, habár olykor hasonló megjelenésben ábrázolják.
[18] Ezenfelül Ea maga előtt tart – az egyiptom szkarabeuszhoz hasonlatosan – egy gömböt, amely a „Világtojást” reprezentálja. Ez a „tojás” (Brahmanda), amely a magában hordozza a menyilvánulni készülő világ csíráit, megfelel, ahogyan a kagyló is, a Rák jegynek, amely nemcsak ellentéte a Baknak, hanem kiegészítője is. A Rák pozitív aspektusait a szerző a L’Hiéroglyphe du Cancer című cikkben és egyéb helyeken taglalja. Mivel a jelen cikkben leginkább a jegy negatív aspektusáról van szó, talán nem árt megemlíteni, hogy csak mint „kijárat” jelent negatívat. De a Rák egy bejárat is az individuális emberi létállapotba mindenki számára, az avatārát leszámítva, aki egyedül képes a Bak jegyén keresztül belépni. (Az angol fordító megjegyzése.)
[19] A delfin ama funkciója, miszerint ő vezeti a szenteket az „Üdvözültek Szigetére”, egyértelműen a Janua Coelire utal.Angolból fordította G. J. (a fordítás helyenként pontosításokra szorulhat)


Forrás:traditioetrestauratio.blogspot.com
Tovább a cikkre »