Rendszeresen vásárolt kábítószert a rendvédelmi dolgozó

Rendszeresen vásárolt kábítószert a rendvédelmi dolgozó

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közös bűnügyi akciót hajtott végre.

Hírdetés

A rendőrség több szervezeti egysége részvételével zajló összehangolt eljárási cselekmények eredményesek voltak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítését sikeres tettenérés követte.

A megalapozott gyanú szerint a budapesti férfi pontosan meg nem határozható ideje és gyakorisággal, de legalább két éve rendszeresen vásárolt kábítószernek minősülő kokaint.

Előzetes egyeztetést követően 2022. szeptember 21-én, 12 óra körül egy újpesti parkolóban ismét találkozott a dílerrel és tőle fogyasztás céljára kokaint szerzett meg.

A nyomozó ügyészség folytatólagosan elkövetett csekély mennyiségű kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúját közölte a 36 éves férfival.

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte.

A kábítószert megszerző férfi ellen a nyomozó ügyészség folytat eljárást, mivel a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként elkövetett bűncselekmény esetén kizárólagos ügyészségi nyomozásnak van helye, míg a kábítószerrel kereskedő személy ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »