Rendőrök vitték el Rékasi Károly fiának a számítógépét

Rendőrök vitték el Rékasi Károly fiának a számítógépét

„Ma reggel elvitte négy rendőr a számítógépemet! (…) Külön megvárták, hogy egyedül legyen édesanyám, és akkor törtek rá. Felháborító, ami ebben az országban megy. Tenni kell az elnyomó rezsim ellen! Nem fogom hagyni magam.”

A Mérce megkeresésére a rendőrség megerősítette a hírt, de mást nem árult el az ügyről:

Megkeresésére – tekintettel a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról szóló 26/2003. (VI. 26.) BM-IM együttes rendelet 4. § (4)-ben foglaltakra, amely szerint „A nyomozó hatóság – a 6. §-ban meghatározott kivétellel – nem adhat olyan tájékoztatást, amelynek során a gyanúsított, a sértett, a tanú, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy azonosíthatóvá válik.” – nem áll módomban tájékoztatást adni.

Rékasi Zsigmond tavaly több kormányellenes tüntetésen is felszólalt és verseket szavalt, a múlt pénteki diáktüntetésen is részt vett.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »