Rendőrök jelennek meg az iskolák környékén

Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK-OBB) főtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kiss Csaba elmondta: folytatódik az iskola rendőre program, amelyben 2900 oktatási intézményben mintegy 2200 rendőr vesz részt. Ennek célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők felderítése, megszüntetése. Idén 1560 iskola tanévnyitóján képviselteti magát a rendőrség.

Az alezredes arról is beszámolt, hogy minden évben felhívják az autósok figyelmét arra, hogy „becsöngetnek”, az iskolák környékén megnő a forgalom. Hozzátette: hetekkel ezelőtt felkeresték a közlekedési szempontból veszélyesebb helyen lévő iskolákat. Az intézményvezetővel és az önkormányzat képviselőjével forgalomtechnikai bejárást végeztek, és elrendelték a szükséges intézkedéseket például akkor, ha egy közlekedési táblát nem lehetett jól látni a faágaktól.

Szeptemberben a gépjárműforgalmat is figyelik, különös tekintettel a biztonsági öv, valamint a biztonsági gyermekülés használatára – jelezte.

Az ORFK-OBB ötezer iskolarendőr-plakáttal támogatja a programot, az elsősöknek százezer tájékoztató füzetet osztanak szét, és ötezer pedagógus naplót is kiosztanak. Emellett a fővárosban százhúsz helyszínen kivilágított plakátokon hívják fel a közlekedők figyelmét az iskolakezdésre.

Kiss Csaba arról is beszélt, hogy évente mintegy ezerötszáz 14 évesnél fiatalabb gyerek sérül meg, és nyolc-tíz hal meg közlekedési balesetben. A legtöbb ilyen baleset nyáron történik, de nem sokkal kevesebb a szeptember–októberi balesetek száma sem.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arról beszélt, hogy az általános iskolákban folytatódik az úgynevezett D.A.D.A. (dohányzás, alkohol, drog, AIDS) Program, a középiskolákban pedig az Ellen-Szer program. A D.A.D.A. Programban az előző tanévben 177 településen 306 iskola 1195 osztályában 31 776 diák vett részt, akiket 157 rendőr oktatott, az Ellen-Szerrel pedig 28 település 45 iskolájának 106 osztályában 2682 tanulót értek el.

A D.A.D.A. Programban osztályfőnöki órán egy rendőr segít elsajátítani a gyerekeknek azt a képességet, hogy felismerjék a veszélyhelyzeteket, meg tudják különböztetni a pozitív és negatív befolyásolásokat, ki tudják számítani döntéseik, tetteik következményét. Az Ellen-Szer program célja pedig az, hogy növelje a fiatalok ellenálló képességét a bűnözéssel és a szerfogyasztással szemben.

A rendőrség működteti az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók hálózatát is, amelyben a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalokkal foglalkoznak, elsősorban az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre fókuszálnak. Az előző tanévben 119 448 tanulóval találkozott a 114 bűnmegelőzési tanácsadó.

Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke elmondta: újdonság a polgárőrség Fogadj örökbe egy zebrát! kezdeményezése. Az önkormányzatokkal közösen kijelölik a fokozottan figyelemmel kísérendő gyalogátkelőhelyeket, és ha kell, nem csak a tanév elején, hanem akár egész évben segítik ott a közlekedőket.

Az 55 ezer tagú polgárőrség a rendőrséggel együttműködve, de önállóan is jelen lesz az iskolák környékén, a polgárőrök elsősorban bűnmegelőzési és közlekedési feladatokban működnek közre – ismertette.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »