Rendkívüliek voltak ezek a nővérek – Tanúságtétel a katolikus–zsidó párbeszéd napja alkalmából

Rendkívüliek voltak ezek a nővérek – Tanúságtétel a katolikus–zsidó párbeszéd napja alkalmából

Az olasz püspöki konferencia kezdeményezésére az ökumenikus imahét kezdete előtti napon tartják a katolikus–zsidó párbeszéd napját. Ez alkalomból nyilatkozott a Vatican Newsnak Leone Pontecorvo, aki 1943-ban nyolcéves volt. Kistestvérével együtt a Jézus Szent Szíve Oblátái (Suore Oblate del Sacro Cuore di Gesù) nővérek fogadták be őt Rómában a náci üldözés idején, és mentették meg az életét.

Kilenc hónapnyi menedék a nővérek oltalmában. „Ezt a tapasztalatot soha nem felejtem el, mert megpecsételte az életemet és megerősítette zsidó identitásomat” – emlékezik Leone Pontecorvo ügyvéd. 1943 októberében a nyolcéves Leonét testvérével, a négyéves Brunóval együtt befogadták a Jézus Szent Szíve Oblátái nővérek Rómában, az általuk vezetett fiúkollégiumba.

A fiúk apjának egyházi segítséggel sikerült elintéznie, hogy a montecassinói bombázás során elhunyt Buoncristiani (melynek jelentése: jó keresztény) család dokumentumait felhasználják, és a fiúk felvették ezt a vezetéknevet. Abban a korban sok elhunyt keresztény személyazonossága mentette az üldözött zsidók életét. Igaz, mindent szigorúan titokban kellett tartani.

A Buoncristiani fiúk esetét csak a rendfőnöknő és az iskolát vezető nővér ismerte. „Rendkívüliek voltak ezek a nővérek – emlékezik a most 86 éves Leone Pontecorvo –, mi pedig olyanok voltunk, mint a többi fiú.” Leone és Bruno azonnal alkalmazkodtak a fiúkollégium szigorú életrendjéhez: hajnali kelés, mosdás hideg vízzel, tanulás, imádság. Ám a szabályok mellett nagyon sok emberséget is megtapasztalak, és volt idejük a játékra, a szórakozásra is. Leone, akit Cinónak szólítottak, kollégiumi focibajnokságot szervezett a magas falakkal körülvett intézet sportpályáján. De a kistestvére sem unatkozott: óvodás társai között bevezette a „nekem van, nekem hiányzik” játékot, mellyel mindenki gyarapíthatta a saját szentképgyűjteményét.

Miközben a fiúk beilleszkedtek a kollégium életébe, szüleiknek bujkálniuk kellett, de voltak jó keresztény barátaik, akik befogadták őket a lakásukba, ahol egy befalazott lakrészben rejtőzködtek.

Leone már az első két hét után tudta latinul az imádságokat, és így ministrálhatott is. „Szüleim tanácsát követve a legjobban akartam utánozni az imákat, és így lettem az első a ministránsok között. A két főünnepen, karácsonykor és húsvétkor engem hívtak a nővérek, hogy ministráljak a püspök mellett. A kollégium ötven diákja közül épp engem választottak! A húsvét alkalmával a szülőknek írt levél arról tanúskodott, hogy azt egy száz százalékig katolikus gyermek írta. De sohasem kényszerítettek bennünket arra, hogy térjünk át a kereszténységre” – mondja Leone Pontecorvo, aki sok jó emléket őriz arról az időszakról.

Hírdetés

Egyszer magas lázzal, betegen feküdt az ágyban, és az egyik nővér nagy szeretettel vette a gondjaiba és ápolta őt. Egy másik emlék egy találkozáshoz kapcsolódik, amikor a kollégiumban valaki kereste őt. Leszaladt a portára, ahol egy asszony éppen a karjába vette a kistestvérét, miközben ezt mondta: „Tudom, ki vagy. Nem Bruno Buoncristiani vagy, hanem Bruno Pontecorvo. Én olyan vagyok, mint te.” Leone ekkor kivette az ismeretlen asszony kezéből a megszeppent testvérét. „Valószínűleg az az asszony is zsidó volt, akit miután elsietett, többé nem láttam az életemben” – idézi fel Leone.

Amikor 1944. június 4-én a szövetségesek felszabadították Rómát, a két fiú könnyekkel és mélyen megindultan vett búcsút az obláta nővérektől. Leone szíve ma is hálával teli a szerzetesnővérek iránt, kiket többé nem látott már viszont.

„Később, a sok vita során én mindig XII. Piusz pártjára álltam. A pápa nyitotta meg a kolostorok, a kollégiumok ajtajait, és ezzel lehetőséget adott a zsidók megmentésére. Egyedül Rómában mintegy ötezer embert védelmezett meg így.” Leone Pontecorvo megvallja, bár történelmi szempontból nem érti Pacelli pápa „csendes eljárását”, elismeri, hogy „XII. Pius megérdemli a világ legnagyobb dicséretét és háláját. Egészen rendkívüli volt, ahogy megnyitotta a zsidók számára a templomokat, rendházakat és monostorokat.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »