Rendkívül rossz eredmény a népszámlálás asszisztált fázisának első hete után

Rendkívül rossz eredmény a népszámlálás asszisztált fázisának első hete után

Ahogy az a szlovák statisztikai hivatal hétfői közleményéből kiderül, a május 3-án kezdődött második népszámlálási szakasz rendkívül alacsony részvételt mutat az első hét eltelte után.

Mint az ismeretes május 3-a és június 13-a között azok vehetnek részt a népszámláláson, akik az első, úgynevezett online szakaszban valamilyen oknál fogva nem tudták ezt megtenni.

Megközelítőleg 800 ezer emberről van szó.

Az első héten a közlemény szerint 39 350-en töltötték ki a kérdőívet, mindez megközelítőleg csak 5%-a azoknak, akik még nem vettek részt az eseményen. Ez igen alacsony mutató ahhoz képest, hogy a népszámlálás online fázisának indulásakor az első hét végén már 35%-os kitöltési arányt mértek. 

Hírdetés

A Statisztikai Hivatal vezetősége az alacsony mutató magyarázatául a „felvezető kör” kifejezést használja, ezzel mintegy előrevetítve azt a várakozást, hogy a maradék öt hét eredménye jelentősen jobb lesz.

A második szakaszban már csak személyes látogatással, vagy asszisztensi segítséggel lehet a kérdőívet kitölteni. Tehát vagy a helyi önkormányzatnál kialakított számlálási pontot kell meglátogatni, vagy pedig a községi vagy városi hivatalban kell kérni, hogy személyes látogatás során az adott polgárnál vegyék fel a szükséges adatokat. A részt nem vevők elvileg 25-250 euró közötti bírsággal sújthatók.

Mint azzal már többször foglalkoztunk, a Statisztikai Hivatal tiltja a népszámlálási asszisztenseknek, hogy saját kezdeményezésből felkeressék azokat a helyeket, ahonnét nem érkezett be online kitöltött kérdőív, így egyes szakértők szerint a lakosság bizonyos rétegei, elsősorban a marginalizált roma közösségek, a digitálisan kirekesztett rétegek vagy akár a nyugdíjasok jelentős hányada maradhat ki a népszámlálásból.

Sajnos a részt nem vevők között jelentős számú magyar nemzetiségű lakos is lehet.

A Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az első hét leggyengébben teljesítő megyéi között ott van a magyarok által legsűrűbben lakott Nagyszombati és Nyitrai kerület is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »