Rendhagyó Több mint szomszéd Pozsonyban – KÉPEKKEL

Rendhagyó Több mint szomszéd Pozsonyban – KÉPEKKEL

Idén a koronavírus-járvány miatt a Több mint szomszéd – pozsonyi magyar hét nevezetű programsorozat a megszokott június helyett szeptember folyamán kerül megrendezésre. Szeptember 15-én került sor az idei magyar hét programjainak, illetve a Pozsonyi Magyar Intézet megújult arculatának hivatalos bemutatására.

A Több mint szomszéd – pozsonyi magyar hét nevezetű programsorozat hagyományosan a legjelentősebb összkulturális rendezvény Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének és a Magyar Kulturális Intézet szervezésében.

Az intézet programja a Dobrý trh – Jó piac elnevezésű rendezvény a járványügyi korlátozások szigorítása miatt nem valósulhatott meg. A Magyar Kulturális Intézet új arculatának bemutatására ezért a Duna-parton található Propeller előtti téren került sor szeptember 15-én.

– mondta Venyercsan Pál, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója az idei magyar hét programjainak bemutatóján.

Hírdetés

A szeptember 21-én kezdődő pozsonyi magyar kulturális héten változatos programok várják a látogatókat. A kínálatban fotókiállítás, irodalmi programok, koncertek, történelmi séták és táncszínház is helyet kaptak.  

A mai bemutatón az intézet standjánál ajándéktárgyakkal, kvízzel és különféle információs anyagokkal várták az érdeklődőket. 16.00 órától pedig Lakatos Róbert és barátai zenéltek a szabadtéri színpadon.

A mai rendezvényen az idei magyar hét programjainak bemutatása mellett a Pozsonyi Magyar Intézet megújult arculatának hivatalos bemutatójára is sor került.

– ismertette Venyercsan Pál.

Egyben megújult az intézet logója is, amely két betű összeolvasztásából jött létre – a „h” és az „u betűkből, amely Magyarország jól ismert országnév-rövidítésére és internetes azonosítójára utal. Az alkotók reményei szerint az új logó a magyar kultúra egyfajta védjegyét jelenti majd külföldön.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »