Rendesen kisikálták a patai cigányokat a libsi uszítók, hogy dőljön a lé

Rendesen kisikálták a patai cigányokat a libsi uszítók, hogy dőljön a lé

A Kúria korábban az ügyben kimondta, hogy nemzetiségi alapon történt szegregáció egy gyöngyöspatai általános iskolában, ahol a cigány gyerekeknek mást tanultak, mint nem roma társaik és alacsonyabb minőségű oktatásban részesültek – mondta el a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány ügyvédje

Magyar Menedék - Ősmagyar

Személyi jog megsértésének megállapítása és jogkövetkezményeinek – nem vagyoni kártérítés – alkalmazása érdekében 63 városbeli roma tanuló indított pert felperesként a település önkormányzata, a helyi Nekcsei Demeter Általános Iskola és a Klik, mint alperesek ellen.

A felperesek keresetlevelükben azt kérik, a törvényszék állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették a roma diákok egyenlő bánásmódhoz fűződő jogát, mert őket nemzetiségi hovatartozásuk miatt elkülönítették, s számukra alacsonyabb minőségű oktatást nyújtottak. Kérik a keresetet indítók azt is, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket félmillió és 4,5 millió forint nem vagyoni kártérítés, s kamatainak a megfizetésére. A tanulók jogi képviselői azzal érvelnek, hogy a roma gyerekeket hátrány érte az etnikai alapú szegregáció folytán, ami bennük kisebbségi érzést, frusztrációt keltett, s a megalázottság érzését. Hátrányul az alacsonyabb szintű oktatásból ered, hiszen emiatt csökkent annak az esélye, hogy a jövőben a személyiségüket megfelelően ki tudják bontakoztatni.

tragikomédia


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »