Rendeletileg is tilos lesz emelni a helyi iparűzési adót

Rendeletileg is tilos lesz emelni a helyi iparűzési adót

Nemcsak a 2022-es adótörvény-javaslat alapján (melyet a parlament fideszes többsége szinte biztosan meg fog szavazni), hanem – élve a veszélyhelyzet adta lehetőséggel – egy Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelettel is megtiltották a helyi önkormányzatoknak, hogy emeljék a helyi iparűzési adót (hipa) – derül ki a csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyből.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, a jövő évi adótörvénycsomag egyik fajsúlyos eleme, hogy a legfeljebb 4 milliárd forint forgalmú vagy mérlegfőösszegű kis- és középvállalkozások számára kivethető hipa mértéke legfeljebb 1 százalék lehet, de ha jelenleg ennél kevesebb, akkor azt sem lehet emelni. Emellett már meglevő kedvezmény sem vehető el, illetve új adó sem vethető ki.

Hírdetés

A közlönyben megjelent rendelkezés most gyakorlatilag ugyanezeket a szabályokat írja elő az önkormányzatoknak, ám itt nincs szükség az Országgyűlés jóváhagyására, a szabályozás már pénteken hatályba lépett.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »