Rendeletben tiltotta meg a gázszolgáltatás felmondását a kormány

Rendeletben tiltotta meg a gázszolgáltatás felmondását a kormány

Több várost is fenyegetett, hogy a mainál jóval kedvezőbb áron korábban megkötött szerződéséből kilép a szolgáltató.

„A földgázkereskedelmi engedélyes közszolgáltatóval, közfeladatot ellátó jogi személlyel vagy távhőtermelővel kötött földgáz-kereskedelmi szerződését 2022. április 15. napjáig a közszolgáltató, a közfeladatot ellátó jogi személy vagy távhőtermelő hátrányára egyoldalúan nem módosíthatja, és nem mondhatja fel” – áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Hírdetés

Az Orbán Viktor kormányfő által ellenjegyzett rendelet a kihirdetését követő napon lép életbe. A kihirdetés szerda este megtörtént, tehát már nem mondható fel gázszolgáltatás. A rendelet a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig lesz életben – derül ki szövegből.

A rendelkezésnek azért van kiemelt jelentősége, mert több önkormányzatot fenyegetett az, hogy a gázszolgáltató egyoldalúan felmondja a szerződését, és a földgázár növekedése miatt a korábban megállapodott árnál jóval drágábban találhat csak új szolgáltatót a város a távhőszolgáltatáshoz.

Győr is ilyen szorult helyzetbe került azzal, hogy a szolgáltató a város szerint jogellenesen felmondta a szerződést. A rezsicsökkentés miatt a felhasználóra nem terhelhető a magasabb ár, márpedig a kapott új győri ajánlat milliárdokkal nagyobb összegről szól, mint az előre leszerződött.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »