Rekordszámú résztvevő a K&H pénzügyi vetélkedőjén

Rekordszámú résztvevő a K&H pénzügyi vetélkedőjén

Minden eddiginél többen neveztek az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre, amely a szülők, pedagógusok és a gyerekek figyelmét hívja fel a pénzügyi ismeretek szükségességére.

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő idei kiírásának 8113 diák, 2035 csapat és 467 iskola vágott neki. A vetélkedő immár nyolcadik éve fejleszti és versenyezteti meg az általános iskolásokat hazánkban. Ez idő alatt a K&H pénzügyi vetélkedője elismert helyet vívott ki a hazai tanulmányi versenyek között, amelyen már több, mint 30 ezer diák mutatta meg, hogyan igazodnak el a pénzügyek világában – olvasható a pénzintézet közleményében.

A nevezések 288 településről érkeztek, ebből jelentős számú regisztráció érkezett a hátrányos helyzetű régióból is (407 csapat).

„Most túl vagyunk az első forduló versenyfeladatain, amit 8113 diák töltött ki. Ezek elsősorban a pénzügyi tudatosság köré épültek, azaz hogy mennyire értik a gyerekek az egyes pénzügyi fogalmakat, látják-e az összefüggéseket, és adott esetben tudnak-e takarékosabb megoldást egy-egy helyzetre. A rekord jelentkezőarány úgy érzem, egyértelműen jelzi, hogy a játékos pénzügyi oktatásra igény és érdeklődés van a magyarországi általános iskolásoknál” – idézi Horváth Magyary Nórát, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatóját a közlemény.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »