Rekord rekord után a romániai reptereken

Rekord rekord után a romániai reptereken

Meghaladta tavaly a 20 millió személyt a romániai repülőterek forgalma, a legtöbb légikikötőben utasszám-növekedést regisztráltak, közölte a Romániai Repülőterek Egyesülete.
Mint rámutatnak, a fapados járatok robbanásszerű növekedésével 23 százalékkal nőtt tavaly az utasszám a 2016-os adathoz képest, az ország 17 repterének összforgalma pedig elérte a 20,28 milliót, ami 3,8 millió utassal több, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb forgalom 2017-ben is a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren volt, itt fordult meg a Romániába érkező vagy innen útnak induló utasok 63 százaléka. A forgalom elérte a 12,8 millió főt, ami 16,8 százalékos növekedést jelent a 2016-os adathoz mérten.

A második helyen a kolozsvári nemzetközi légikötőt találjuk, ahol 2,68 millió utas fordult meg, 43 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A harmadik helyezett temesvár nemzetközi repülőtere 1,62 millió utassal, ami 40 százalékkal haladja meg a 2016-os szintet. Érdekesség, hogy a Bega-parti város repterén megforduló utasok mintegy 25 százaléka belföldi járatokat vett igénybe, Bukarestbe, Kolozsvárra, Jászvásárra vagy Konstancára utazott, vagy onnan érkezett.

A negyedik eközben Jászvásár a szintén rekordot jelentő 1,14 millió utassal, ami 30 százalékos növekedést jelent, az ötödik pedig Nagyszeben, ahol 533 306-an fordultak meg. Craiova és Bákó következik több mint 400 ezres utasszámmal, a nyolcadik Suceava 160 ezernél több utassal, a

kilencedik helyen pedig Nagyváradot találjuk, ahol a felújított légikötő 2016-os átadása után igazából tavaly indult be a légi forgalom, s az előző évi 41 875-ről 162 602-re bővült az utasszám.

Konstanca, Szatmárnémeti és Tuzla után az aradi légikikötő következik a toplistán, amely szintén nagy eredményt mutatott fel, hiszen míg a korszerűsítés miatt 2016-ban egyetlen utas sem fordult meg a terminálokban, tavaly már 11 282-en érkeztek oda, vagy indultak onnan.

Románia leggyengébben teljesítő reptere eközben a nagybányai volt tavaly, ahol alig 44 utast jegyeztek fel, és alig 748-an fordultak meg a marosvásárhelyi légikötőben is, aminek kifutópályája átfogó munkálatokra szorul, így a járatokat átköltöztették a kolozsvári repülőtérre.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »