Rekonstruálták Kočner eltűnt aktáját

Rekonstruálták Kočner eltűnt aktáját

Csaknem teljesen sikerült rekonstruálni a Marián Kočnerhez kötődő Technopol-ügy eltűnt bírósági ügyiratait – tájékoztatott Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter

A Sme napilap múlt héten hívta fel a figyelmet, hogy a pozsonyi járási bíróságon eltűnt mintegy 300 oldal a Technopol-ügy aktájából. Gál aznap személyesen tett feljelentést és közölte, hogy az akta bizonyos részét valószínűleg képesek rekonstruálni.

Az igazságügyi tárca vezetője tegnap kijelentette, hogy az akta közel 90 százalékát rekonstruálják. Nem zárható ki, hogy egy bírósági alkalmazott lopta el az iratokat. „Nem akarok találgatni, elképzelhető, hogy ellopták, de hangsúlyozom, ez csak az egyik verzió. Mivel a dokumentumok nagy része gond nélkül pótolható, ezért elég nagy ostobaság ellopni azokat, és egyáltalán nem segít a vádlottaknak” – nyilatkozta a Sme napilanak az igazságügyi miniszter

Hírdetés

A Technopol-üggyel kapcsolatos botrány 2015-ben robbant ki, egy Kočnerhez közeli üzletemberekből álló csoport törvénytelen úton jutott hozzá a Technopol cég részvényeihez, s ezután kisajátították 20 millió euró értékű vagyonát. Az ügy bíróság elé került, ahol Miriam Repáková bírónő – szintén törvénytelen módon – Kočnerék javára döntött. Gál Gábor később fegyelmi eljárást indított a bírónő ellen, akit elvették a pert.

Az eltűnt iratok másolatait több forrásból sikerült megszerezni. Egy részüket az igazságügyi minisztériumból, hiszen a Repáková elleni fegyelmi eljárás miatt a tárca több iratot kikért. Néhány dokumentum másolatát ki tudták nyerni az üggyel összefüggésben álló egyéb bírósági aktákból, valamint nagy segítség volt az is, hogy az iratok egy része elektronikus formában megtalálható a bíróságon.

Anna Kašajová, a pozsonyi járási bíróság elnöke szerint minden kulcsfontosságú dokumentumot sikerült újra megszerezni. Kašajová hozzátette, már kihallgatta az összes bírósági dolgozót, aki hozzáférhetett az aktához. Részleteket nem árult el, a kihallgatásokról készült jegyzőkönyvekhez mind a rendőrség, mind az igazságügyi minisztérium hozzáférhet.(nar, Sme)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »